London 2012: MOB-tartalékból készül a hétfős cselgáncsválogatott

2012.05.03. 12:41
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tartalék forrásai révén készül a londoni olimpiára a héttagú cselgáncsválogatott.

Szabó Bence, a MOB sportigazgatója a dzsúdószövetség (MJSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: mivel az állami támogatás késik, a MOB a tartalékalapból és saját bevételeiből segíti az ötkarikás felkészülést.

„Előzetesen hat-nyolc tagú dzsúdóválogatottal számoltunk, a jelek szerint eltaláltuk – tette hozzá Szabó Bence. – Ami az összkeretet illeti, jelenleg 136 londoni indulónál tartunk, remélhetőleg itt is beigazolódik az előzetes 144-146 fős kalkulációnk.”

Tóth László MJSZ-elnök értékelése szerint a hétvégi, cseljabinszki Európa-bajnokságon – a kvalifikációs sorozat utolsó állomásán – szerzett három érem megerősítette, hogy nagyon erős csapat utazik Londonba, és várhatóan valamennyi edző ott lesz majd a tatamik mellett.

Kovács Antal, az 1992-es barcelonai olimpia aranyérmese kijelentette:

„Peking óta erősödött a dzsúdós csapat, de mindenkit kérek, hogy ne tegyék rá a terhet a versenyzőkre. Van aranyesélyesünk, de nem tudni, ki lesz az, mint ahogy húsz éve sem lehetett tudni, hogy nekem jön ki a lépés. Két érmet várok a csapattól.”

Pánczél Gábor, a vasárnap második Európa-bajnoki címét megszerző Joó Abigél edzője elmondta, hogy mivel a KSI-nél akadozik a műhelytámogatás, az olimpia után várhatóan csak hobbisportolók dolgoznak majd az egyesületnél. Tóth László válaszában leszögezte, hogy már előkészületben van a KSI finanszírozási problémáinak megoldása.

A londoni olimpián induló cselgáncsválogatott: Ungvári Miklós (66 kg), Csoknyai László (81), Bor Barna (+100), Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig (57), Mészáros Anett (70), Joó Abigél (78)

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája