London 2012: Pars Krisztián úgy véli, benne van a nyerő ötös körben

Vágólapra másolva!
2012.04.18. 11:06
Címkék
Pars Krisztián szerint egy ötös körből kerülhetnek ki a londoni olimpia kalapácsvető számának dobogósai, s ebben ő maga is benne van.

A világbajnoki második szombathelyi dobó számára igazából jövő szombaton kezdődik az idény, a téli edzések s az erősítés után ekkor mérheti le először, hol tart a felkészülésben.

„Edzéseken hetvenhat-hetvenhét méter körül szoktam dobni, erre szerintem legalább jó két métert rá lehet tenni – nyilatkozott az MTI-nek a 30 éves atléta. – Sok függ a technikától, hogyan áll össze a mozgásom. De remélem, azért közelebb leszek a nyolcvan méterhez, mint a hetvenkilenchez.″

Pars tavaly a tegui vb-n 81.18 méterrel szerzett ezüstérmet, mindössze hat centivel lemaradva a japán Murofusi Kodzsi mögött. Az évet viszont már világranglista-elsőként zárta, 81.89 méterrel.

Az április végi idénykezdet után egy hét tatai edzőtáborozás következik, majd májusban jönnek a nagyobb versenyek, többek között a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (IAAF) kalapácsvető sorozata, amelyet tavaly megnyert.

Az olimpia előtt egy hónappal rendezik Helsinkiben az Európa-bajnokságot, amely fontos „szintfelmérő″ lesz számára.

„Az Eb-n már szeretnék nyolcvanegy méter körüli eredményt elérni. Úgy tekintek az Eb-re, mint egy jó nemzetközi versenyre, a célom odamenni, s dobni egy jót. Egy hónappal az olimpia előtt jó felmérő verseny lesz, utána még marad egy kis idő javítani a formán. Az Európa-bajnokság után szeretnék elmenni Portugáliába edzőtáborozni, Faróba, ahol már januárban jártam, s csak közvetlenül a londoni utazás előtt érkeznék haza″ – nyilatkozott terveiről Pars, aki úgy véli, egy ötös körből kerülhetnek ki az ötkarikás játékok érmesei kalapácsvetésben.

Legfrissebb hírek

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
4 perce

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
9 perce

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
30 perce

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
31 perce

Détári Lajos: Attól a vereségtől nem tudunk szabadulni...

Magyar válogatott
35 perce

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
46 perce

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik