Birkózás: már csak Hatos van versenyben az olimpiai selejtezőben

Vágólapra másolva!
2012.04.20. 15:22
Címkék
A negyeddöntőket követően a magyarok közül már csak a 74 kilós Hatos Gábor maradt versenyben a birkózók Szófiában zajló olimpiai selejtezőjén, melynek első, pénteki napján hat szabadfogású súlycsoport küzdelmeit bonyolítják le.

A 2006-os Eb-n és a 2010-es vb-n bronzérmes Hatos, érvényesítve a papírformát, könnyedén múlta felül a lengyel Tomasz Rogiszt a negyeddöntőben. Előbb riválisa lábra támadását megkontrázva, majd saját akcióból került ellenfele mögé, s utóbbi alkalommal meg is pörgette őt (4:0).

A folytatásban a 28 éves szombathelyi birkózó kétszer döntötte le a lábáról a lengyelt (2:0), de utána nem erőlködött újabb akciókkal, nehogy túl sok erőt elpazaroljon a londoni indulási jogért zajló elődöntő előtt.

Ellenfele a sportág egyik legendás alakja lesz, az oroszok olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnoka, Adam Szajtyijev, aki hat év kihagyás után idén tért vissza a szőnyegre.

A 60 kilós Molnár József a tekintetben szerencsés volt, hogy csak a negyeddöntőben kezdett, ugyanakkor megizzasztani sem tudta a hazai közönség által támogatott, 2003-ban Európa-bajnok, idén Eb-ezüstérmes bolgár Anatolij Gideát. Az első menetben egy hosszúra nyúlt földharc után a bolgár talált fogást rajta és nagy ívben eldobta a magyart (0:3). A folytatásban két-két kitolással és mögékerüléssel egyértelműsítette Gidea, hogy melyikük a jobb (0:4).

A 96 kg-os Kiss Gergelynek a nyolcaddöntőben aratott könnyed győzelme után már jóval nagyobb falat következett: a 2001-ben világ-, 2008-ban Európa-bajnok grúz Georgij Gogselidze. Kiss nem is tudta felvenni vele a versenyt, mert riválisa nemcsak ledöntötte, hanem kedvére pörgette és billentette ki őt, mígnem két vállát leszorítva tusgyőzelmet aratott már az első menetben.

Minden kategóriában a fináléba jutás ér ötkarikás indulási jogot, azaz aki kikapott a döntőbe vezető úton, az ezúttal nem válthat londoni repülőjegyet.

Az 55 kilós Molnár Róbert és a 66 kg-os Wöller Gergő már korábban búcsúzott. Akik most nem szereznek kvótát, azoknak még két lehetőségük maradt: jövő hétvégén a kínai és a két hét múlva esedékes helsinki kvalifikációs verseny.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big air-ben

Téli olimpia 2026
1 perce

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
12 perce

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
30 perce

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
37 perce

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
43 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
43 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
49 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik