Birkózás: Hatos reméli, második olimpiáján végre kijön a lépés

2012.04.27. 17:12
Címkék
A kínai kvalifikációs versenyen pénteken olimpiai kvótát szerző birkózó, Hatos Gábor nagyon büszke, hogy harmadszor is kiharcolta az ötkarikás részvételi jogot – és bízik abban, hogy nem lesz olyan balszerencséje, mint a négy évvel ezelőtti pekingi játékok alkalmával volt.

„Szófiában sajnos nem sikerült a kvótaszerzés, utána öt-hat kilótól kellett villámgyorsan megszabadulnom, de semmiképpen sem akartam az utolsó, helsinki állomásra halasztani a kvalifikációt – mondta a Nemzeti Sportnak Hatos, aki a 2004-es olimpián 15. lett, négy évre rá viszont betegsége miatt nem indulhatott. – Nagyon büszke vagyok arra, hogy harmadszor is olimpiára készülhetek. Athénban még csak húszéves voltam, Pekingről pedig a balszerencsém miatt maradtam le. Remélem, ezúttal semmi sem jön közbe, és végre kijön a lépés."

Gulyás István szakágvezető Helsinkiben további egy-két kvótát remél, és természetesen nagyon boldog Hatos sikere miatt:

„Ezért érdemes volt elutaznunk Kínába! Hatos Gabi nagyon megérdemelte a kvótát. A többieknek is van még egy lehetőségük, és biztató, hogy Wöller és Kiss folyamatosan javul. Önbizalmat adhat nekik a tudat is, hogy két társuk már kvótát szerzett. Nyilván mindenki a maga sikerének kovácsa, de jó látni, hogy nem hiába dolgozik az ember."

Hatos korábbi szerepléséről itt olvashatnak bővebben.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
22 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
30 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
50 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája