Légiósok: Jó munkát végeztem, ez jó kiindulás – Stieber

Vágólapra másolva!
2018.01.26. 09:42
Stieber Zoltán, a D. C. United magyar válogatott futballistája a klub honlapjának azt ecsetelte, neki és csapatának miben kell javulnia, hogy a következő szezonban sikeresebben szerepeljenek.

A 29 esztendős Stieber Zoltán külön edzéstervet dolgozott ki Jonny Northeasttel, a gárda erőnléti edzőjével a pihenőidőszakra.Stieber Zoltán külön edzéstervet dolgozott ki Jonny Northeasttel, a gárda erőnléti edzőjével a pihenőidőszakra.

„Jonny kiváló programot állított össze nekem. Követtem a tervet, emellett Magyarországon is volt segítségem egy erőnléti tréner személyében, akivel a válogatottnál is együtt dolgozom. Az alapokra koncentráltunk, hogy a szezonkezdetre meglegyen a megfelelő kondíció.”

„Hosszú szünetem volt, ami számomra lényegesnek bizonyult. Megítélésem szerint jó munkát végeztem, ami jó kiindulás. Még rengeteg minden vár ránk az előszezonban, az idény kezdetére pedig szeretnék a lehető legjobb kondiba kerülni.”

Stieber elmondta, nem volt százszázalékos állapotban, amikor 2017 augusztusában a tengerentúlra szerződött.

„Németországban azért magas szinten kellett játszani, mint ahogy a magyar válogatottban is, így az nem okozott problémát nekem, hogy az MLS-t is bírjam. Nyilvánvalóan nem voltam százszázalékos állapotban, amikor aláírtam, mivel Németországban még csak akkor kezdtük a felkészülést a szezonra, úgyhogy alkalmazkodnom kellett hozzá, hogy »fél távnál« érkeztem. Nagyon fontos, hogy most viszont lesz egy teljes előszezonom a csapattal, jobban megismerhetem a társaimat és összeszokhatok velük.”

„Könnyű volt beilleszkednem, a többiek egyszerűvé tették. Nem hinném, hogy ezzel probléma lenne a jövőben, és az előszezon kiváló alkalom lesz arra, hogy összecsiszolódjunk.”

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
1 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45

Az MLS-csapat bejelentette Thomas Müller érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 19:20

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32
Ezek is érdekelhetik