Légiósok: Tóth Ábel szintet lépett a Rayo Vallecanónál

2025.05.19. 15:36
null
Tóth Ábel a télen szerződött a Rayo Vallecano utánpótlásába
Februárban már írtunk róla, hogy az Illés Akadémiától távozott 18 éves belső védő, Tóth Ábel a spanyol élvonalbeli Rayo Vallecano egyik utánpótláscsapatához szerződött, az U18-as akadémiai C-csapathoz került, azóta pedig sikerült szintet lépnie.

 

Tóth Ábel spanyolországi szerződéséről februárban a KA Sports Consulting and Management részéről Árpási Kolos nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. Elmondta: a 18 éves védő a Rayo Vallecano harmadik számú U18-as csapatába került, melyben a tavaszi szezonban folyamatosan pályára is lépett, sőt már két gólt is szerzett a területi bajnokságban. Jó teljesítményének köszönhetően pedig szintet lépett.

 

Légiósok
2025.02.12. 11:48

Három magyar fiatal igazolt a Rayo Vallecano utánpótlásába

A 17 éves Berzéki János, a 15 éves Csuta Gellért és a 18 éves Tóth Ábel is Spanyolországba igazolt.

 

Tóth Ábellel a múlt héten közölte a vezetőség, hogy az ifi C-ből felkerül a B-keretbe, és ősztől a Rayo fiókcsapatában, felnőttek között edzéslehetőséget is kaphat. A klubnál nagyon elégedettek a hozzáállásával, a munkájával, ezért kapta meg ezt a lehetőséget. Belső védőként és jobb oldali védőként is számolnak vele, köszönhetően a gyorsaságának” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Ábel édesapja, Tóth Gábor.

Édesapja szerint a klubnál hosszú távon számolnak Ábellel, ezért is kaphat ősszel edzéslehetőséget a Rayo felnőttfiókcsapatánál. Ez jelentheti akár a Rayo Vallecano B-t is, amely már felnőttbajnokságban, a spanyol ötödosztályban szerepel.

Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2026.04.30. 23:04

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben lemaradt a győzelemről

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 16:14

Nagyon fontos győzelmet aratott a Levante és a Rayo; csak ikszelt a Villarreal a sereghajtóval

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 23:35

Varga Barnabásék felálltak a háromgólos hátrányból, de a Rayo Vallecano jutott a Kl elődöntőjébe

Európa-konferencialiga
2026.04.16. 23:00

Óriási bravúrra lenne szükség Varga Barnabásék továbbjutásához

Európa-konferencialiga
2026.04.16. 09:18

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
2026.04.12. 20:30

Tényleg Varga és Jovics párosa az AEK Athén legnagyobb problémája?

Európa-konferencialiga
2026.04.10. 11:10

Bejött Inigo Pérez meccsterve, a Rayo három gólt rámolt be Vargáéknak a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2026.04.09. 20:55
Ezek is érdekelhetik