Valóra válhat Szoboszlai Dominik gyerekkori álma: a Real Madrid figyeli a Liverpool középpályását – sajtóhír

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2024.12.15. 17:05
Beteljesül a gyermekkori álom (Fotó: Török Attila)
A spanyol fichajes.net szerint a Real Madrid figyeli Szoboszlai Dominikot, aki korábban többször is elmondta, hogy gyerekként a királyiaknak szurkolt, és egy nap szívesen futballozna náluk.

Az átigazolási hírekkel foglalkozó spanyol fichajes.net információja szerint a Real Madrid kiszemeltjei között van Szoboszlai Dominik, és elképzelhető, hogy a királyiak a közeljövőben szerződtetik a 24 éves futballistát. A lap megjegyzi, hogy a tavaly nyáron az RB Leipzigtől igazolt magyar középpályás hamar a Liverpool egyik meghatározó játékosává vált, akire Jürgen Klopp után Arne Slot is alapemberként számít. Mint írják, elsősorban a dinamikus futballjával hívta fel magára a figyelmet Angliában, és a védekezésben, illetve a támadásban egyaránt hasznos, amivel felkeltette a Real Madrid érdeklődését. A patinás spanyol klub a közeljövőben állítólag szívesen szerződtetné, az egyetlen akadály a viszonylag magas ára lehet. 

A Liverpool 70 millió eurót fizetett érte, a becsült értéke jelenleg 75 millió euró, de a lap szerint a Liverpool ennél többért, körülbelül százmillió euróért lenne hajlandó őt elengedni. Ami érthető, mivel a bajnokságot és a Bajnokok Ligája alapszakaszát vezető csapat hosszú távon számol vele, és már most rendkívül népszerű a szurkolók körében. Az egyelőre kérdés, hogy mennyire komoly a madridiak érdeklődése, és hogy hajlandóak lennének-e kifizetni ennyi pénzt a magyar középpályásért. És persze azt is érdemes hozzátenni, hogy a hírek szerint a királyiak rajta kívül Trent Alexander-Arnoldot és Ryan Gravenberchet is figyelik a Liverpoolból. A nagyobb madridi sportlapok, a Marca és az As egyelőre nem írtak a Real Madrid érdeklődéséről, ám ettől még könnyen lehet, hogy valóban Szoboszlai Dominik az egyik kiszemeltjük a középpályára, ahonnan az előző idény végén távozott Toni Kroos, és előbb-utóbb a 39 éves Luka Modricot is pótolni kell. 

Szoboszlai Dominik egyébként két évvel ezelőtt elárulta, hogy gyerekként a Real Madridnak szurkolt – így bizonyára nem lenne ellenére, ha egyszer ott futballozhatna. 

„Sokan álmodoztak arról, hogy a Bajnokok Ligájában játszanak a Real Madrid ellen a Bernabéuban, szóval ennél jobbat nem igazán tudok elképzelni. Gyermekkoromban Real-szurkoló voltam, de most már nem lehetek, viszont most játszhatunk velük, szóval mindent megteszünk” – mondta korábban az RB Leipzig YouTube-csatornáján. 

Hat évvel ezelőtt, 2018-ban pedig a következőt mondta a lapunknak adott interjúban: „Az álmom, hogy egy nap a Real Madridban futballozzak, de ehhez rengeteget kell dolgoznom, emellett szerencse is kell hozzá. A spanyolos, technikás foci áll hozzám a legközelebb, és amióta az eszemet tudom, a madridiaknak szurkolok. ”

 

 

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
6 órája

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
6 órája

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
7 órája

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
9 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
10 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
18 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
20 órája

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
21 órája