Patinás spanyol klubba igazolhat Yaakobishvili Antal – sajtóhír

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 17:30
Yaakobishvili Antal a több játékperc reményében válthat klubot (Fotó: Getty Images)
Az előző idényben a Girona felnőttcsapatában bemutatkozó Yaakobishvili Antal sajtóhírek szerint Spanyolországon belül válthat klubot, a másodosztályú Real Zaragoza kölcsönben szerződtetné a húszéves védőt.

Yaakobishvili Antal 2024 januárjában három tétmérkőzésen is pályára lépett a Girona felnőttcsapatában. A 20 éves magyar játékos februárban négyéves szerződéshosszabbítást írt alá a katalán együttessel, az idény végét már ismét a B-csapattal fejezte be.

Yaakobishvili a Girona nyári felkészülési mérkőzései közül egyedül a Newcastle ellen nem lépett pályára, ellenben a Montpellier és a Bournemouth elleni találkozókat végigjátszotta.

A csakfoci.hu arról számol be barcelonai lapokra hivatkozva, hogy a magyar utánpótlás-válogatott védő iránt leginkább a Real Zaragoza érdeklődik. A másodosztályú klub kölcsönben szerződtetné Yaakobishvilit, aki lényegesen olcsóbb opció lenne, mint a többi jelölt, például a szerb Sztefan Lekovics.

A Gironánál bíznak a húszéves magyar játékos fejlődésében, így a kölcsönadás számukra és a több játékperc miatt az érintett számára is jó opció lehet. Nil Sola újságíró úgy tudja, a két klub még nem állapodott meg, és a játékos sem döntött jövőjéről, mert több külföldi lehetősége is van. A katalán csapat szeretné még a héten lezárni Yaakobishvili ügyét.

 

Legfrissebb hírek

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Ter Stegen debütált, a Girona a ráadásban mentett pontot a Getafe ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.26. 23:05

A katalánok megállapodtak az ETO FC ukrán támadójának szerződtetéséről – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.22. 12:19

Yaakobishvili Antal Tenerifén folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.22. 10:40

Kölcsönadta Ter Stegent az FC Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.21. 13:15

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real Madrid a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 15:58
Ezek is érdekelhetik