„Dzsu” hiszi, hogy az Anzsiban is kiemelkedőt nyújt majd

2011.07.07. 12:29
null
Dzsudzsák jól érzi magát az Anzsinál <br />(Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Oroszul még nemigen tud, az újdonsült játékostársaival azonban már jól kijön Dzsudzsák Balázs. A dagesztáni Anzsi Mahacskala magyar szélsője kéthetes szabadsága után tért vissza a pályára, ezért a kelleténél kicsit még fáradtabb az ausztriai táborozás edzéseitől. A játékos egyik és legfontosabb feladata, hogy fellendítse csapata eddig sokat kritizált támadójátékát – Dzsudzsák interjút adott a Nemzeti Sportnak.

– Gavaritye pa ruszki?
Da – mosolyog Dzsudzsák Balázs. – Persze elismerem, egyelőre hadilábon állok az orosszal. Nem volt még időm új szavakat tanulni, az edzések közben viszont úgyis rám ragad majd néhány fontos kifejezés. Elhiheti, nem az illedelem mondatja velem, hogy szeretném elsajátítani a nyelvet. Érdekel az orosz, mert sokkal izgalmasabb, mint a holland volt. Ha majd meglesz az új lakásom, meglehet, magántanárt fogadok, egyelőre azonban a költözés és a berendezkedés a legfontosabb feladatom.

– Talált már magának új otthont?
– Moszkvában, az edzőközpont közelében ajánlottak egy lakóparkot, ahol több játékostársam is kapott lakást. Innen, Ausztriából valószínűleg egyenesen az orosz fővárosba repülök, és megnézem azt. Elkísér a kedvesem is, szóval ketten intézzük majd az ilyenkor szokásos ügyes-bajos dolgokat.

– És közben igyekszik beilleszkedni.
– Természetesen. Nem hiszem, hogy gond lesz. A többiek igencsak nyitott, barátságos emberek. Már az első edzésen, a beadások során megkérdezték, hogy van-e netán becenevem. Nem akartam őket kellemetlen helyzetbe hozni, ezért azt mondtam, szólítsanak csak nyugodtan „Dzsunak". Elvégre azt könnyű kiejteni.

– Az edzések alapján sokakat lehetne még a tartalékok közé száműzni. Különösen azért, mert technikailag kevésbé képzettek az Anzsi labdarúgói.
– Tény, hogy nem bánnak túl jól a labdával – erőnlétileg viszont topon vannak. Nem ismernek elveszett labdát! Engem pedig pont azért szerződtettek, hogy növeljék a technikás labdarúgók számát. A csapat védekezését eddig sem érhette különösebb szemrehányás, de a támadójátékkal voltak azért problémák. Nekem többek között az a feladatom, hogy ez ne fordulhasson elő többé.

– Más edzésekhez szokott Eindhovenben?
– Igen, abból a szempontból mindenképpen, hogy most sokkal fáradtabb vagyok. Lehet, ebben közrejátszik az is, hogy kihagytam két hetet, amíg a szabadságom alatt Monte-Carlóban voltam. Jó benyomást tett rám Gadzsi Gadzsijev vezetőedző, mert remek a hozzáállása, és partner a munkában. Mindig mindent alaposan elmagyaráz. Néhány futógyakorlaton kívül állandóan nálunk van a labda, mondhatni, még a pihenőidőt is labdázással töltjük.

– Ön mivel lenne maradéktalanul elégedett?
– Először is, alig várom már, hogy végre augusztus legyen és tétmérkőzésen is pályára léphessek. Hiszem, hogy itt, az Anzsiban is kiemelkedőt tudok nyújtani. Fűt a bizonyítási vágy, akkor leszek tehát igazán boldog, ha maradéktalanul kiadom magamból azt, ami bennem van.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

DZSUDZSÁK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ANZSI-EDZÉS AUSZTRIÁBAN DZSUDZSÁK BALÁZZSAL


DZSUDZSÁK MONTE-CARLÓBAN NYARALT

Dzsudzsák Balázs az egyik legjelentősebb orosz sportnapilap, a Szport Ekszpressz újságírójának is hosszú interjút adott, amelyben a szélső elmondta, egyelőre nagyon jól érzi magát a csapatnál, és kezdetben angolul fog kommunikálni a társaival. Az Anzsi 22-ese elmesélte, hogy két hétig Monte-Carlóban nyaralt a barátnőjével, kikapcsolta a telefonját, nem használt internetet, így a tengerparton sikerült teljesen feltöltődnie. A támadó kiemelte, úgy várja a találkozást Roberto Carlossal, mint a kisgyerekek a karácsonyt, mert a Real Madridból évekig ő volt a példaképe, és örül a ritka lehetőségnek, hogy ilyen nagyságtól tanulhat.


Dzsudzsák tagadta, hogy rossz lenne a kapcsolata a magyar sajtóval, természetesen ő sem szereti, ha valótlanságok jelennek meg róla és beleszólnak a magánügyeibe, de kész bármikor rendelkezésére állni mindegyik újságírónak, ha a futball a téma.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
10 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
31 perce

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
39 perce

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
52 perce

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
1 órája

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája