Belgium: Juhász is azt mondta, megérdemelnénk a bajnoki címet - Tőzsér

2011.05.07. 14:48
Címkék
A Genk magyar középpályása, Tőzsér Dániel tegnap kihagyott ugyan egy tizenegyest Juhász Roland csapata, az Anderlecht ellen, de a Genk 1–0-ra megnyerte a rangadót, és hat ponttal vezeti a felsőházi rájátszást az egy meccsel kevesebben túllévő Standard előtt.  Tőzsér a meccs után elmondta, még Juhász szerint is megérdemelnék a bajnoki címet.

„Az összes korábbi csapatommal nyertem már ezüstérmet, kezdek beteg lenni a sok ezüsttől, de remélem, ennek most még vége szakad. Még Juhász Roland is azt mondta, hogy megérdemelnénk a bajnoki címet" – idézi az Anderlecht elleni tegnapi 1–0-s siker után a Genk középpályását, a meccsen büntetőt hibázó Tőzsér Dánielt a lameuse.be.

A Genk másik magyar játékosa, Köteles László a kispadról nézte végig az Anderlecht elleni tegnapi győztes meccset.

BELGA JUPILER PRO LEAGUE – A RÁJÁTSZÁS ÁLLÁSA
1. Genk 7 5 2 12–6 47
2. Standard Liege 6 5 1 13–4 41
3. Anderlecht 7 2 2 3 6–9 41
4. FC Bruges 6 1 4 1 6–5 34
5. Gent 6 3 3 4–10 32
6. Lokeren 6 2 4 3–10 27

 

Legfrissebb hírek

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
24 perce

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
30 perce

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
37 perce

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
58 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
1 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
2 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik