Szalai Ádám: Túl sokat olvastam újságot

2010.12.11. 14:42
null
Szalai elismeri, kicsit megzavarta a népszerűség (Fotó: Action Images)
Címkék
Csütörtökön ünnepelte a 23. születésnapját, vasárnap pedig gólt szeretne ünnepelni Szalai Ádám, a 16. forduló előtt a tabella második helyén álló Mainz középcsatára, aki a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Schalke védelmét igyekszik majd szétzilálni. A fiatal támadó belátja, kicsit megzavarta a hirtelen jött népszerűség.

„Az első tizenöt fordulóban harminc pontot gyűjtött a csapat, héttel többet, mint egy éve ilyenkor, a bennmaradással tehát aligha lesz már gondunk. Ám ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, így nyilvánvaló, hogy felvetődik bennünk valamilyen kiemelkedő eredmény elérése. Két kör van még hátra az őszi idényből, hat ponttal kalkulálunk, noha vasárnap a Schalke ellen kemény erőpróba vár ránk: mégiscsak egy, a BL-ben biztosan továbbjutó együttes érkezik hozzánk" – mondta Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak.

A Mainz csatára elmondta, megviselte a gárdát, amikor az Aachennel szemben kiestek a Német Kupából.

„A Dortmundtól elszenvedett vereség nem küldött minket padlóra, az Aachen elleni kupakudarc viszont igen. Megviselt minket, ezt kár lenne tagadni. Noha akadnak olyan csapattársaim, akik a kevesebb játéklehetőség miatt időnként dünnyögnek, összességében megmaradt a családias légkör, szerintem ugyanaz a Mainz vagyunk, mint az elsőségünk idején."

A 23 éves játékos a saját teljesítményét is értékelte, s reagált az esetleges klubváltásáról szóló hírekre:

„Azt hiszem, túl sokat olvastam újságot. Az idényrajt idején jószerével ismeretlen voltam a Bundesligában, ám ahogy jöttek a sikerek, és gólt lőttem a Wolfsburgnak meg a Bayern Münchennek, egy csapásra ismertté váltam, s a rólam szóló cikkek, a megjelent fotók hatással voltak rám – rossz hatással, ami persze az én hibám. Itt, a Mainznál szeretnék maradandót alkotni, újra gólokat szerezni, amire az ősszel még két lehetőségem van. Mert azért sokkal jobb érzés úgy »zenélni« a szögletzászlónál, hogy engem ünnepelnek a csapattársak. Vasárnap góllal szeretném megajándékozni magam a születésnapom alkalmából."

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
12 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
14 perce

Úszás: bejelentette visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
14 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
17 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
20 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
1 órája

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája