Görögország: Németh Krisztián gólt szerzett, nyert az AEK

Vágólapra másolva!
2009.11.09. 17:45
Címkék
A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának utolsó mérkőzésén az AEK hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Lárisza ellen. A vendéglátók utolsó, harmadik találatát Németh Krisztián szerezte.
NÉMETH GÓLJA 1:14-NÉL
NÉMETH GÓLJA 1:14-NÉL
 

A magyar légiós a félidőben csereként lépett pályára és a harmadik bajnoki találatát szerezte görög csapatában, korábban a Janinna, valamint az Olympiakosz ellen volt eredményes.

A sport.gr portál beszámolója szerint az első félidőben nem meggyőző, egyébként is gyenge formában levő athéni gárda sokkal veszélyesebb lett Németh beállításával, valamint Scocco látványos feljavulásával. Az argentin légiós kulcsszerepet vállalt az AEK vezető góljának megszerzésében a tizenegyes kiharcolásával, majd az egész meccsen remekül előkészítő Manduca ívelt pontosan Németh fejére egy szabadrúgásból, a magyar csatár pedig nem is hibázta el a helyzetet, a földre csúsztatta a labdát, amely a hálóba pattant.

Németh gólja után (Fotó: Exedra)
Németh gólja után (Fotó: Exedra)

A találkozót meglepően kevés néző tekintette meg, részint a szokatlan időpont, részint az AEK gyenge szereplése miatt, mintegy ötezren mentek ki az athéni Olimpiai Stadionba. A kilátogatók közül az athéni ultrák ráadásul a vezetőség és a részvényesek ellen demonstráltak...

Az AEK negyedszer nyert a bajnokságban és 15 pontjával feljött a hatodik helyre, a Lárisza negyedik vereségét szenvedte el, tíz pontjuk a 11. helyhez elég.

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LIGA 
10. FORDULÓ
AEK–Lárisza 3–1 (Majstorovic 18., Blanco 50. - 11-esből, Németh 64., ill. Romeu 45.)
AZ ÁLLÁS
1 Olympiakosz 10 8 2 0 17-4 26
2 Panathinaikosz 10 9 1 0 20-5 28
3 PAOK 10 5 3 2 12-6 18
4 Arisz 10 3 6 1 10-8 15
5 Kavala 10 4 3 3 11-8 15
6 AEK 10 4 3 3 13-11 15
7 Ergotelisz 10 3 5 2 15-12 14
8 Aszterasz Tripolisz 10 4 2 4 13-13 14
9 Panioniosz 10 4 2 4 12-11 14
10 Iraklisz 10 3 2 5 8-11 11
11 Lárisza 10 2 4 4 11-16 10
12 PAS Jannina 10 2 4 4 8-13 10
13 Xanthi 10 3 1 6 6-10 10
14 Atromitosz 10 2 3 5 9-10 9
15 Levadiakosz 10 2 2 6 6-17 8
16 Panthrakikosz Komotini 10 0 1 9 6-22 1
Legfrissebb hírek

Budapesten is nagy sikerrel mutatták be a Bölöni-filmet

Minden más foci
4 órája

A futballvilág az Anfielden – jön a Liverpool–Real Madrid rangadó a BL-ben; Tóth Balázs élete egyik legnagyobb védéséről

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: Rossi keretet hirdet; Pool–Real és PSG–Bayern a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Jobbegyenes vitaindító – Csinta Samu publicisztikája

Kosárlabda
4 órája

Régi ismerősök – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Az Újpest tovább üldözi az éllovast; az MFA meglepetésgyőzelmet aratott a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Nem született gól Oviedóban, maradtak a „gótok” a kiesőzónában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Csak ikszelt a Sunderland, de így is BL-indulást érő helyen áll a tabellán

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik