NB II: valószínűleg nem igazol új játékost az Ajka

Vágólapra másolva!
2013.01.15. 20:15
Hazai környezetben, vadonatúj műfüves pályáján kezdhette el a felkészülést az NB II Nyugati csoportjának 2. helyén álló FC Ajka, amely – talán a mezőnyben egyedüliként – nem szándékozik új játékost igazolni.

„Hét hetünk van a rajtig, ez az idő bőven elég – mondta a veol.hu-nak Németh Zoltán, a csapat vezetőedzője. – A téli szünetre nem kaptak tőlem programot a fiúk, így az első napokban kevesebbet kerül elő a labda, de utána főszerepet kap majd. Elkészült a műfüves pályánk, ami hatalmas előrelépést jelent szakmai szempontból.

A tréner arról is beszélt, hogy ha nem lesz távozó, nem kívánnak új játékost igazolni.

„Nem szeretnénk új labdarúgót igazolni, kivéve, ha valaki bejelenti a távozását. Ezt is csak olyanokról tudom esetleg feltételezni, akik kevesebb lehetőséget kaptak. Remélem, hogy mindenki velünk marad, és dolgozunk tovább. Szeretnénk megőrizni a helyzetünket, sorsunk a saját kezünkben van, és bár az első öt hely megszerzése a cél, azért a dobogó valamelyik fokára is szívesen felállnánk."

Legfrissebb hírek

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
17 perce

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:47

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 17:20

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:53

Egyre közelebb a kiesés, kikapott Zuglóban a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik