NB I: gól, kulcspassz, kiharcolt büntető – „Apa szerint sokkal jobban is tudok játszani”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.28. 08:10
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Kecskeméti TE hazai pályán 3–1-re legyőzte a Zalaegerszeget. A találkozó után az NSO Tv stábja Banó-Szabó Bencével beszélgetett, aki mind a három hazai gólból alaposan kivette a részét, nem mellesleg a vezetőedző, Szabó István fia.

Banó-Szabó Bencét először arról kérdeztük: amikor az első félidő hajrájában a játékvezető büntetőt ítélt, bosszankodott, hogy emiatt nem adta meg a góljukat vagy azonnal készült a tizenegyes végrehajtására.

„Egyből készültem a büntetőre, el is kértem a labdát. Úgy éreztem, hogy magabiztos vagyok. Nyilván meg is beszéltük a mérkőzés előtt, hogy ha esetleg büntető lesz, akkor én vagyok az egyik jelölt rá. Úgy éreztem, hogy be fogom rúgni, és szerencsére így is lett.”

Videónkból kiderül, kinek üzent a gólörömével, de szóba kerül a második és a harmadik gól is (előbb ő harcolta ki a büntetőt, majd ő adott kulcspasszt). Mindemellett beszél arról, hogyan érzi magát szülővárosában, Kecskeméten, milyen együtt dolgozni vezetőedző édesapjával, Szabó Istvánnal, és mi a kecskeméti szárnyalás titka – hiszen az újonc jelenleg veretlenül vezeti az NB I tabelláját…

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC 3–1 (Banó-Szabó 42. – 11-esből, Szabó L. 55. – 11-esből, 60. ill. Bedi 12.)
Kecskemét,Széktói Stadion, 1627 néző. Vezette: Karakó
Kiállítva: Tóth Barna (88.), ill. Huszti A. (40.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik