NB I: a Vasastól érkezett utánpótlás-válogatott kapus Újpestre

Vágólapra másolva!
2023.08.29. 12:02
null
Fiatal kapus érkezett Újpestre (Fotó:ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a másodosztályban játszó Vasastól hozott kapust. A 2003-as születésű Molnár Zsombor az idény végéig érkezett kölcsönbe – jelentette be az újpesti klub.

 

Molnár Zsombor a Felsőtárkánynál, majd az Egernél kezdett megismerkedni a labdarúgással, később a Mezőkövesd és a Vasas Kubala Akadémia következett. Utóbbinál éveken át bizonyíthatott, és jó teljesítményének köszönhetően 2021-től kezdve az utánpótlás-válogatottakban is megkapta a lehetőséget – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Molnár az előző idényt kölcsönben az NB II-es Dorognál töltötte, ahol 17-szer állt a kapuban, míg ebben az évadban a Vasas második csapatánál játszott.

Az Újpest és a Vasas kedden mindenben megegyezett a 190 cm magas kapus kölcsönszerződésével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
1 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
3 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
3 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
19 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:32

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:02

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:01
Ezek is érdekelhetik