Amennyire nem vagyok feltétlen híve – fogalmazok enyhén – annak, hogy importból töltik fel keretüket a honi csapatok, annyira pártfogolom, sőt megkövetelem, hogy az érkezők tanuljanak (meg) magyarul, sajátítsák el legalább a konyhanyelvet. Mert lehet perdöntő érv, hogy a munkavállalás lehetőségei manapság átívelnek országokon, földrészeken, ám a mi sportunk – magyar.

Ha másért nem, legalább a látszat kedvéért cselekednie kell az importnak – ez meggyőződésem –, sugallva, hogy ugyan jönnek-mennek pályafutásuk során, ám azért megvan bennük a tisztelet aktuális állomáshelyük iránt.

Nyitott kapukat döngetek, a Nemzeti Sport ugyanis történelmileg is kiállt, kiáll a magyar nyelv mellett. Kilencven esztendeje, 1931 áprilisában hirdette meg először a küzdelmet a felesleges idegen szavak ellen, a felszólítás mindent elárul: „Tessék magyar szavakat keresni a sport fogalmainak kifejezésére!”

Eleink tiszteletre méltón visszafogottak voltak, hiszen leszögezték: „Nem igyekszünk minden idegen szót tűzzel-vassal kipusztítani. Csak azokat az idegen szavakat akarjuk elkerülni és a magyar nyelvből lehetőleg kigyomlálni, amelyeket jó magyar szóval, a fogalmat kifejező meghatározással tudunk helyettesíteni.”

Volt is eredménye a mozgalomnak: edző, edzés/tréner, tréning, erőnlét/kondíció, fault/dancs, rajt/start, hajrá/finis, les/ofszájd, szöglet/korner, fedezet/half – jut eszembe kapásból néhány a kezdetekből. Szép hagyomány, kár, hogy nagy büszkén modernnek titulált korunkban inkább nő az idegen kifejezések száma, mint csökken. Tanult szerzőtársam, Csillag Péter nemrégiben a témáról írva többek között a playoff, a kvalifikáció, a draft, a koefficiens szörnyszülötteket említi többek között, de nyugi, van még jó néhány.

Természetesen – sajnos –, mert tessék megnézni a különféle kütyükön megjelenő leegyszerűsítő szóhasználatot, még a bevett magyar szavakat, kifejezéseket is rövidítik a „modernek”, állítólag az idő szorításában. Ami a legnagyobb blődség, hiszen ha valamit csinálunk, akkor járunk sikerrel, ha rászánjuk az időt, ami kell hozzá. Attól, hogy például a „légy szívesből” „lécci” lesz, annyi másodpercet spórolunk, mint amennyit áldozunk a nyelvi trehányság oltárán.

Illúzióim nincsenek, a küzdelem örök. Emlékszem, az egykor létező Magyar nyelv hetét úgy nyitotta meg egy megyei párttitkár, hogy kijelentette: „A nyelvművelést nem lehet levéglegelni!”

Szörnyű.

De a lényegben igaza van.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!