Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2025.06.27. 23:32

Jó hírt kapott a magyar kézilabda a hét elején, az európai szövetség ugyanis mindhárom hazai csapatunk kérelmét elfogadta, az automatikus résztvevő veszprémi és győri együttes mellett a férfiaknál a Szeged, míg a nőknél a Ferencváros és a Debrecen is indulhat a Bajnokok Ligájában. Volt már példa hasonlóra, a 2023–2024-es évadban is ugyanez az öt csapat mérethette meg magát a legrangosabb sorozatban, és mindegyik megélte az egyenes kieséses szakaszt, a debreceniek a csoportkörben megverték a későbbi győztes ETO-t, és a rájátszásban közel álltak a címvédő Vipers kiejtéséhez.

Péntek délután eldőlt, férfi- és női csapatainkra milyen ellenfelek várnak a szeptemberben kezdődő csoportkörben. Az első reakciók alapján kiegyensúlyozott nyolcasok születtek. Ezt a jelzőt említette a veszprémi és a szegedi mester, de megtaláljuk Per Johansson nyilatkozatában is, ahogyan szintén kiegyenlített csoportról beszélt a ferencvárosi női csapat új mestere, a dán Jesper Jensen. Szilágyi Zoltán, a debreceniek vezetőedzője örömét fejezte ki, hogy ilyen erős ellenfeleket fogadhatnak, szeretnének továbbjutni, de nem elvárás, a lényeg a fejlődés.

A másik négy csapatnál azért merészebb terveket is szövögethetnek, de ahhoz, hogy a férfiak közül Kölnbe, a nők közül a budapesti MVM Dome-ba jussanak együtteseink, nemcsak szavakra, hanem mindvégig kiegyensúlyozott teljesítményre is szükség lesz, és akkor nem hasalnak el az álmok kapujában. Emlékezhetünk, mennyire közel állt a négyes döntőhöz tavasszal a Veszprém, a Szeged és a Ferencváros is – de végül egyikük sem jutott be. A győriek viszont lehengerlő teljesítménnyel védték meg címüket a final fourban, Per Johansson csapata a budapesti hétvégén egyszer sem volt hátrányban.

Azóta bizonyára mindenhol levonták már az előző idény tanulságait. Az FTC-nél új edzővel, Jesper Jensennel készülhetnek arra, hogy 2023 után ismét sikerüljön a négy közé jutni, Győrben Johansson nagy erősítést kapott az Odensétől érkező dán Helena Elver személyében, míg a férfiaknál a szegediek sorra jelentették be értékeik megtartását, emellett érkezik a kiváló svéd irányító, Jim Gottfridsson. A legutóbb 2022-ben négyes döntős veszprémieknél Xavier Pascualnak nem lesz könnyű dolga, hiszen pótolni kell többek között a Barcelonába visszatérő Ludovic Fabregast és a visszavonuló Aron Pálmarssont is. Az egyiptomi válogatott élére kinevezett szakember munkáját segítheti, hogy klubcsapatában együtt dolgozhat négy egyiptomi kézilabdázóval.

A magam részéről csak remélni tudom, hogy megfelelően sülnek el az erősítések, és drámai vereségek helyett kiegyensúlyozottan jó teljesítményről és győzelmekről tudósíthatok. 

Mert akkor nem csupán álom marad a kölni vagy a budapesti négyes döntő.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

A nőknél a címvédő Győri Audi ETO KC került össze a DVSC-vel, a férfiaknál a Szeged a Magdeburggal, a Barcával, a Plockkal és a PSG-vel is megvív a csoportkörben.

 

 

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani

Kézilabda
2026.08.07. 17:59

Tatabánya lesz jövő héten az európai kézilabda fővárosa

Kézilabda
2026.08.07. 14:13

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03