Honvéd: a fiatal olasz balhátvéd ügyében szóbeli egyezség van

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 15:23
Szóbeli megegyezés született a felek között, így a 21 éves olasz balhátvéd, Nicola Canzian igen közel áll ahhoz, hogy a Budapest Honvéd labdarúgója legyen.

A 21 éves védő menedzsere, Gabriele Savino a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogya két fél nagy vonalakban megegyezett a szabadon igazolható játékos szerződéséről, csupán néhány apróság finomítása és a papírok aláírása van hátra.

„A futballista mostanában érkezett meg Magyarországra, már csak a részleteket kell pontosítanunk, és Nicola aláírhatja a szerződést. Ez akár a mai nap folyamán is megtörténhet” – mondta munkatársunknak Savino.

Mint arról reggel beszámoltunk, az olasz sajtó megszellőztette, hogy a Honvéd az Atalantánál nevelkedő, legutóbb a Real SPAL-ban futballozó Canziant szeretné szerződtetni a hiányposztnak számító balhátvéd posztjára.

Savino készségesen felelt arra a kérdésünkre is, hogy milyen időtartamra igazol a fiatal játékos a Honvédhoz. Az olasz sajtóban két opciót emlegetnek: az egyik forrás fél plusz egy éves, egy másik kettő és fél éves megállapodást vizionál.

„Ez még nem teljesen tiszta, erről most nem tudok tájékoztatást adni, hiszen ezt is pontosítanunk kell még” – mondta a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
5 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
8 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik