A portugál első osztályból érkezik brazil játékos a Puskás Akadémiához – sajtóhír

S. B.S. B.
2024.08.18. 12:16
Gustavo Assuncao már Felcsútra tart (Fotó: Getty Images)
Portugál sajtóhírek szerint a Puskás Akadémia 24 éves brazil játékost igazol Gustavo Assuncao személyében.

A Record című portugál újság számolt be róla, hogy információik szerint a brazil védekező középpályás már úton van Magyarországra, hogy aláírja a kétéves szerződését a felcsúti klubbal. Az átigazolási árról egyelőre a portugál lap sem tudott meg pontosat, ám az biztos, hogy a 24 éves játékosnak 2025-ig élő szerződése van a jelenlegi együttesével. 

Gustavo Assuncao utánpótláskorában több európai klubot is megjárt, ám felnőttkarrierje során mindössze két gárdában fordult meg. A legtöbbet a portugál Famalicao csapatánál töltötte – amelynek jelenleg is a tagja –, ám 2021-ben a török Galatasaraynál is eltöltött egy fél évet kölcsönben. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Major Marcell (Csákvár), Radics Márton (Mosonmagyaróvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gustavo Assuncao (brazil, Famalicao – Portugália)
Távozók: Auerbach Martin (Budafoki MTE), Babós Levente (csákvári kölcsön után Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Batik Bence (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Corbu Marius (román-magyar, szabadon igazolhatóként, APOEL FC – Ciprus), Ganbold Ganbayar (mongol, Komáromi FC – Szlovákia, kölcsön után végleg), Kern Martin (Sturm Graz – Ausztria), Luciano Slagveer (holland-suriname-i, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Fehérvár FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Vasas-kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, ismét Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (csákvári kölcsön után Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (siófoki kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
23 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53