Kecskemét: bejelentették az első nyári szerzeményt

2024.05.28. 11:00
Papp Milán Kecskeméten folytatja a pályafutását (Fotó: kecskemetite.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport korábbi értesülése, a 22 éves védő, Papp Milán az NB II-es Kazincbarcikától az élvonalba, Kecskemétre szerződött.


„Klubunk a mai napon mindenben megállapodott Papp Milánnal és a Kazincbarcikával, első nyári igazolásunk a védelemben lehet erősítés csapatunk számára a jövőben” erősítette meg a KTE a hivatalos honlapján korábbi értesülésünket.

A szegedi születésű, gyerekként a pályafutását ott is kezdő Papp Milán 2014-ben került a Puskás Akadémia utánpótlásába, majd kölcsönben a Csákvárban mutatkozhatott be az NB II-ben a 2020–2021-es idényben. Egy évet ezt követően a Fehérvár NB III-as gárdájában futballozott , 2022 nyarán pedig az ETO igazolta át. Győrből egy éve szerződött Kazincbarcikára, amelynél összesen 27 tétmeccsen lépett pályára. Noha védő, az ellenfél kapuja előtt is feltalálja magát, 59 másodosztályú találkozón öt gólt és négy gólpasszt ért el.

„Minden gyerek ezért kezd el futballozni, hogy az a bizonyos NB I-es kapu megnyíljon egyszer előtte. Ezért rengeteget dolgoztam, voltak ebben nehézségek és pozitív élmények is a hosszú út során. Nagyon várom már ezt a lehetőséget. Nem úgy tekintek rá, hogy most már hátra is dőlhetek, mert megvannak a céljaim, de ez egy olyan mérföldkő, amire mindig emlékezni fogok. Nagyon szimpatikus volt már külső szemmel is a KTE, egyrészt azért, mert szinte csak magyar játékosokkal dolgozik a klub, másrészt nagyon sok játékos kapta meg a lehetőséget úgy, hogy előtte alacsonyabb osztályokban szerepelt, s itt aztán megmutatták azt, hogy igenis az NB I-ben a helyük. Ami döntő volt emellett, hogy a sportigazgatón, a vezetőedzőn és mindenkin úgy éreztem, engem akarnak. Kialakult egy kölcsönös bizalom, ami ilyenkor elengedhetetlenül fontos. Többen bebizonyították már itt előttem, hogy ez egy járható út, nekem is motiváció ez" – nyilatkozta a kecskemetite.hu-nak Papp Milán.

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:  Papp Milán (Kazincbarcika) 
Kölcsönbe érkezők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Balázs (ETO FC Győr)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország), Iyinbor Patrick (Ferencváros), Nagy Olivér (Ferencváros), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
11 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
13 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
14 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
17 órája

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 22:08

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:14
Ezek is érdekelhetik