KTE: győri csatár és barcikai védő a kiszemeltek között – NS-infó

2024.05.28. 09:50
A győri csatár, Farkas Balázs a KTE egyik kiszemeltje (Fotó: eto.hu)
A Nemzeti Sport értesülései a Kecskemét labdarúgócsapatának kiszemeltjei között szerepel az NB II-ből feljutó ETO FC Győr 22 éves csatára, Farkas Balázs és a szintén másodosztályú Kazincbarcika 22 éves belső védője, Papp Milán.

 

 

A Kecskeméti TE ebben az átigazolási időszakban is folytatja azt a stratégiáját, hogy alacsonyabb osztályban már bizonyító fiataloknak ad lehetőséget az NB I-ben. A klub a Facebook-oldalán már közölt egy képet az első nyári szerzeményről, aki információink szerint akár a Kazincbarcika belső védője, Papp Milán is lehet, akivel már megegyezett a vezetőség, hogy a KTE-nél folytatja a pályafutását. A Puskás Akadémiánál is nevelkedett védő tavaly igazolt Győrből Kazincbarcikára, ebben az idényben 25 NB II-es meccsen két-két gólt és gólpasszt ért el.



A KTE tárgyal az ETO FC Győr 22 csatárával, Farkas Balázzsal is, aki a több lehetőség reményében távozhat a győriektől, ugyanis ebben az idényben csak öt NB II-es meccsen játszott, az idény hajrájában, viszont így is szerzett három gólt. 

A kecskemétiek sportigazgatója, Tóth Ákos megkeresésünkre nem cáfolta értesüléseinket.

FRISSÍTÉS: A hírünk megjelenése után nem sokkal a Kecskemét be is jelentette Papp Milán szerződtetését.

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Papp Milán (Kazincbarcika) 
Kölcsönbe érkezők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Balázs (ETO FC Győr) 
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország), Iyinbor Patrick (Ferencváros), Nagy Olivér (Ferencváros), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Botrányos meccs adhat új lendületet a KTE-nek

Labdarúgó NB II
2026.03.11. 11:35

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Könnyedén nyert a Falco, vége a körmendi vesszőfutásnak a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.06. 20:43
Ezek is érdekelhetik