NS-infó: rendkívüli szponzori szerződést köthet a Ferencváros egy világvállalattal

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 17:41
A héten a 35. bajnoki címe megszerzésére készülő Fradi a népes szurkolótábora mellett hamarosan egy világvállalat támogatására is számíthat, amennyiben aláírják a már kész szponzorációs szerződéstervezetet a felek (Fotó: Árvai Károly, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros tárgyalásokat folytat egy multinacionális nagyvállalattal, amely a jövőben jelentős összeggel támogathatja a magyar klubot szponzorációs megállapodás keretében.

 

A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros hosszabb ideje, közel egy éve szponzorációs egyeztetéseket folytat egy több iparágban érdekelt világvállalattal. Olyannal, amely ebben az idényben BL-csapatot, illetve korábban topligás klubot is támogatott. Úgy tudjuk, egy hosszú távú, nagy összegű szponzorációs együttműködésről egyeztetnek a felek.

Olyan cégcsoportról van szó, amely korábban még nem vállalt szerepet a magyar labdarúgásban, de az egész világon közismert.

Információink szerint a tárgyalások annyira előrehaladottak, hogy már elkészült a szerződéstervezet, így van rá esély, hogy a következő hetekben hivatalos megállapodás is születik a felek között.

Amíg azonban nem írják alá a megállapodást, egyik fél sem kívánja kommentálni a hírt.

A Ferencvárostól megkeresésünkre azt a választ kaptuk, hogy az átigazolási értesülésekhez hasonlóan szponzorációs sajtóhírekre sem kívánnak reagálni.

 

Legfrissebb hírek

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I, NB II: bajnoki cím, kiesés, feljutás – nyolc év után dönt újra az utolsó forduló

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 15:21

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Ha Gera Zoltán csapata „besegít”, vasárnap bajnok lehet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 13:49

Ádám Martin: Ha a szurkolók üzenhetnek nekem, én is üzenhetek nekik

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:53

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Szappanos elárulta, mikor döntötte el, mit tesz Pesics tizenegyesénél

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06
Ezek is érdekelhetik