FTC: Doll nem szeretné, hogy utolérje őket a „Zseljo-effektus”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.28. 12:07
Thomas Doll, a labdarúgó NB I-ben szereplő FTC vezetőedzője szerint a magyar labdarúgók nem mernek hibákat elkövetni. A német szakember az Európa-liga-búcsúról is beszélt.

„A magyar futballisták rettegnek a hibától. Az Üllői úton nem győzöm elmondani, bárki követhet el hibákat, de azokat már a megtörténtük pillanatában el kell felejteni – mondta Doll a nol.hu-nak. – Akinek a testbeszédéből leolvasható, hogy nyomasztja a rontás, az rosszat tesz önmagával, a társaival és a közönséggel is.”a megtörténtük pillanatában el kell felejteni – mondta Doll a nol.hu-nak. – Akinek a testbeszédéből leolvasható, hogy nyomasztja a rontás, az rosszat tesz önmagával, a társaival és a közönséggel is.”

„A magyar és a külföldi labdarúgógyerekek között tizenegy-tizenkét éves korukig semmi különbség nincs. Ezután azonban atletikusan és mentálisan is egyre nagyobb hátrányba kerülnek a magyar fiatalok.”

„A srácoknak mindenből többet kellene kapniuk. Már csak azért is, mert ma nem lehet arra alapozni, hogy a gyerek a parkban megtanul futballozni. Nincs játszótér, csak mobiltelefon, számítógépes játék, képfeltöltés van. A futballisták között meg az akarat hiánya. Sokan elégedettek a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetével is, mert szerintük az még mindig jobb, mint áldozatot hozni. Magyarországot gyakran a paprikával azonosítják, de átvitt értelemben éppen a paprika hiányzik belőle.”

„Másfél éve vagyok itt, ennyi idő alatt nem lehet kategóriákkal javulni. De itthon már szuverének vagyunk. Az, hogy ez mennyit jelent, nagyon jól tudom, hiszen egyáltalán nem szeretem, ha egyre csak azt emlegetik a ferencvárosi futballistáknak, hogy az NB I-ben hatból hatszor nyertetek…”

„Ezentúl sem adnak ajándékba semmit, és a futball összes elemében fejlődnünk kell, különben újra és újra utolér bennünket a »Zseljo-effektus«. Egyébként meg mi örömünk lenne abban, ha valami véletlen folytán bejutnánk a csoportkörbe, és ott öt-hatgólos vereségeket szenvednénk?”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
12 perce

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
8 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
8 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
8 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
9 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
9 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
9 órája

Határtalan Fradi-öröm, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
10 órája