Haladás: Illésék kiállnak Artner mellett és győzelmet várnak az Újpest ellen

2012.11.05. 16:16
Címkék
A Nemzeti Sport hétfői számában Tóth Miklós, a Haladás labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója már elmondta, a klub továbbra is bízik Artner Tamás vezetőedzőben, aki a szombati pápai vereség után felajánlotta lemondását. Ma a szombathelyi csapat hivatalos honlapján is megjelent a hír, hogy a szakember továbbra is élvezi a bizalmat.

„Hosszú idő után a pápai volt az első mérkőzésünk, amikor nem volt legalább három-négy százszázalékos ziccerünk – jelentette ki a Nemzeti Sport megkeresésére Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Gond akkor lenne, ha tartósan helyzeteket sem alakítana ki a csapat, de erről szó sincs, vagyis – egyeztetve a vezetőséggel – semmi sem indokolja az edzőváltást. Hétfőtől továbbra is Artner Tamás tartja az edzéseket, a vezetőedzőt pedig arra kértem, próbáljon új impulzusokkal hatni a játékosokra, hogy a helyzetkihasználásunk javuljon.”

A klub hivatalos honlapján, a haladas.hu-n azóta megjelent, hogy hétfőn délelőtt Illés Béla sportigazgató is támogatásáról biztosította Artner Tamást, és kérte, csakis az Újpest elleni szombati bajnokira koncentráljon.

„Elbeszélgettünk Tamással, támogatásunkról biztosítottuk, hangsúlyoztuk,dolgozzon tovább, az a lényeg, hogy szombaton az Újpestet – teljesen mindegy, hogymilyen játékkal– de legyőzzük. Ez most a legfontosabb. Ez nem ultimátumot jelent, csupán nagyon, de nagyonfontos meccs előtt állunk. Ennél távolabbi célokról nem is esett szó, a szombati összecsapás prioritást élvez” – idézi Illés Bélát a haladas.hu. A Haladás szombaton fogadja az Újpestet a 14. fordulóban.

„Illésék elmondták, nem gondoltak edzőcserére, viszont én szombati döntésemmeljeleztem, valamit muszáj lépni, ezért ajánlottam fel lemondásomat – nyilatkozta a kialakult helyzettel kapcsolatban Artner Tamás vezetőedző. – A mutatott játék alapján sokkal előbbre kellene állnunk, de valami miatt ez nem sikerül. Jólesik, hogyvalamennyi tulajdonos mellettem áll, de tudom, profi sport a futball, ha nem jönnek az eredmények, ez könnyen változhat. Azt is elmondtam, nem ragaszkodom a posztomhoz, ha úgy érzem, én vagyok a sikeres szereplés akadálya, abban a pillanatban távozom. De most sem érzem úgy, hogy miattam nem nyerünk. Az első időszakban nem rúgtuk be helyzeteinket, a pápai meccsen viszont nem volt ziccerünk. Ennek legfőbb oka, hogy görcsösen futballoztak a játékosok.”

 

 

Legfrissebb hírek

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
1 perce

Willi Orbán párját keressük a magyar válogatott védelmének közepére

Magyar válogatott
2 perce

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
6 perce

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
23 perce

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
28 perce

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
35 perce

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
43 perce

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
50 perce