DVSC: Kondás a Ligakupa-csapattal sem szeretne kikapni Diósgyőrben

2011.11.16. 09:58
Címkék
Már döntetlennel is csoportgyőztesként léphet tovább a Ligakupa negyeddöntőjébe a DVSC-Teva labdarúgócsapata, amely a csoportkör hatodik, egyben utolsó fordulójában Diósgyőrbe látogat. Sőt, gólokban gazdag találkozón akár egygólos vereséget is szenvedhet, miután otthon korábban 2–1-re nyert. A bajnokságban listavezető, ráadásul még veretlen hajdúsági együttes szakvezetője, Kondás Elemér azonban győzelemben gondolkodik.

„A szombati egymás közti játék azt a célt szolgálta, hogy a játékosokat mérkőzésben tartsuk, a meccsterhelést megkapják” – fogalmazott Kondás Elemér a debreceni klub honlapján, amelyen elmondta még azt is, hogy a válogatott miatti, szabad hétvégén a keretet két részre osztva kétszer 45 perces egymás közötti játékra került sor.Kondás Elemér a debreceni klub honlapján, amelyen elmondta még azt is, hogy a válogatott miatti, szabad hétvégén a keretet két részre osztva kétszer 45 perces egymás közötti játékra került sor.

„Szeretnénk jól szerepelni, mindenképpen az a cél, hogy nyerjünk Diósgyőrben, majd hét végén a Vasas ellen a bajnokságban. Tehát fontos volt, hogy megtartsuk a megfelelő ritmust, ezért szerveztük meg az edzőmérkőzést. A Ligakupában gyakorlatilag továbbjutott a csapat, de semmiképpen sem szeretnénk kikapni.”

A szakvezető azt is elárulta, hogy szokásának megfelelően a Ligakupa-meccsen ezúttal is többnyire azoknak szavaz bizalmat, akik a bajnokikon kevesebb lehetőséget kaptak.

Debrecenben a DVSC-Teva még az első fordulóban egy góllal (2–1) nyert a Diósgyőr ellen, amely három ponttal lemaradva áll mögötte az E-csoport második helyén.

Legfrissebb hírek

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
16 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
30 perce

Őrzi előnyét válogatottunk – Magyarország–Nigéria a női kosár-vb-n

Kosárlabda
31 perce

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
35 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
41 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
1 órája