Videoton: Nem szeretnénk több pontot eltékozolni vendégként - Alves

2011.10.04. 15:11
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton brazil támadója a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában mesélt a Ferencváros ellen szerzett győztes góljáról, továbbá elmondta, a jövőben már nem szeretnének több pontot elveszteni idegenben.

„Nagyon fontos volt ez a gól, hiszen sikerült megszakítanunk egy hosszúra nyúlt idegenbeli nyeretlen szériát. Érdekes, hogy visszanézve nem is tűnt egyszerűnek befejelni a labdát, de a meccs közben ezt nem éreztem. Walter beadása jó ütemben érkezett, nekem csak bólintanom kellett. A gól után nagyon taktikusan futballoztunk, féken tartottuk a Ferencvárost. Most szünet következik, utána jön a Kecskemét. Ez a találkozó nagyon fontos lesz a jövőnket illetően" – nyilatkozta André Alves a vidi.hu-nak.

„Ebben a bajnokságban első alkalommal nyertünk idegenben, az eddigi találkozóinkon nem volt szerencsénk. Mentünk, hajtottunk, néha még jobban is játszottunk, mint most az FTC ellen, mégsem jöttek össze a dolgaink. A jövőben most már nem szeretnénk sok pontot eltékozolni vendégként. Ezzel a győzelemmel feljöttünk a dobogó harmadik fokára, kezd alakulni a helyzetünk. Szerintem a Debrecennel és a Győrrel szembeni hátrányunk nem ledolgozhatatlan, hiszen nagyon sok meccs van még a bajnokság végéig. Nincs más dolgunk, mint dolgozni és tökéletesíteni a játékunkat. Ha ez sikerül, akkor jönnek sorban az újabb győzelmek" – tette hozzá a brazil támadó.

Legfrissebb hírek

Máris visszatér a ghánai válogatott élére a veterán portugál mester – hivatalos

Minden más foci
3 perce

Messi tiszteletére a 10. percben leállnak a futballmeccsek Argentínában

Minden más foci
10 perce

Samuel Petrás: A Fradi ellen mindig kell valami extra

Labdarúgó NB I
15 perce

A Vasas vízilabdázóinak minden fronton legalább az elődöntő a céljuk

Vízilabda
44 perce

Lejárt a szerződése a La Ligában, a Honvéd lecsapott a spanyol támadóra

Labdarúgó NB I
45 perce

Magyar válogatottak is váltanak; csatárt várnak a DVSC-nél, az ETO-nál és a ZTE-nél – itthon is bezár a piac

Labdarúgó NB I
54 perce

Az ETO 13 év alatt kétszer verte meg a Fradit – mind a kétszer Borbély Balázs irányításával

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Carlos Alcaraz szetthátrányból jutott a 32 közé

Tenisz
1 órája