Paks: Mindenkit sikerült pótolni - Kis Károly a sikerek összetevőiről

2011.05.30. 19:08
Címkék
A labdarúgó NB I-ben az ezüstéremig jutó Paks vezetőedzője, Kis Károly a klubja honlapjának, a paksifc.hu-nak adott interjúban értékelte a szezont, amelyben a sikerek legfőbb összetevőit fejtette ki.

„Az egyik az a stabil háttér, amit a vezetőség biztosít, ez nem jelenti azt, hogy dúskálunk a javakban, de amit ígérnek, azt mindig betartják – magyarázta Kis Károly. – A másik, olyan szakmai stáb jött össze, ahol mindenki egyfelé húz, de ezt elmondhatom az egész klubról is. Ehhez tartozik az is, hogy olyan játékosok vannak a csapatban, akikben meg van az elhatározás: csináljunk valami olyat, amire mindenki emlékezni fog!”

„A nyáron sikerült úgy felépítenünk a játékrendszerünket, hogy abban mindenki tudta, hogy mi a dolga. Ezért volt az, hogy ha valakit pótolni kellett, akkor a helyére lépő is tudta, mit kell csinálnia, tudatosan játszottunk egész évben. Sikerült megtalálnunk a támadásaink és a védekezésünk arányát, ráadásul korábban, mint reméltem.”

„Akkor sem estünk pánikba, ha hátrányban kerültünk, mert volt a tarsolyunkban olyan taktikai fegyver, amivel fordítani tudtunk. A játékosok ráéreztek arra, hogy a rögzített helyzetek mennyire fontosak, akár támadó, akár védekező szempontból. A sok gyakorlásnak és elemzésnek köszönhetően támadó szempontból ebben a kategóriában nagyon erősek voltunk. Kondícióban és mentálisan is rendben voltunk. Sok gólt szereztünk a mérkőzések utolsó negyedórájában. Tavasszal csak egy második félidőt veszítettünk el.”

Kis Károly szerint az Újpest és a Ferencváros ellen játszott a legjobban a csapata az idény során. „Remekül futballoztunk Újpesten, főleg az első félidőben, de nagyon jó hangulata volt annak is, mikor hazai pályán megvertük a Fradit, ezen a két mérkőzésen játszottunk a legjobban. Büszke vagyok arra is, hogy a Ligakupát a Debrecen legyőzésével nyertük meg” – nyilatkozta Kis Károly.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna párosban búcsúzott az elődöntőben

Tenisz
2 perce

NB I: Pető góljával egy félidő után vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
20 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
34 perce

NB II: A Mezőkövesd egyenlített a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
40 perce

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
43 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
1 órája

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
1 órája