Vihart kavart a vélemény

Z. A.Z. A.
2005.08.12. 22:13
Címkék
A bajnoki szünetet kihasználva szombaton a Hidegkuti- stadionban játszott volna edzőmeccset az MTK Budapest és a Diósgyőr, csakhogy a kék-fehérek játékoskeretéből többen a nemzeti együttesekben is szerepelnek, így végül elmarad a találkozó.

Ám, ha már szóba került a DVTK…
A piros-fehérek szakvezetője, Gálhidi György a Machester United-Debrecen Bajnokok Ligája-selejtezőt követően lapunkban elemezte a Loki futballját, most pedig jelezte, ismét meg szeretne szólalni, mégpedig azért, mert a nyiltakozata nagy vihart kavart, és úgy érzi, sokan félreértették a mondandóját.

"Természetesen tudom, hogy egy rövid nyilatkozatba nem férhet bele egy hosszú szakmai értékelés, és aki ismer, az tudja, nem szoktam élesen kritizálni - mondta Gálhidi György. - A sikeresen szereplő, a magyar futball hírnevét öregbítő DVSC eredményeit nagyon is tisztelem, ráadásul Supka Attilával több mint tíz éve baráti viszonyban vagyok, és nem egyszer folytattunk, folytatunk szakmai eszmecserét aktuális mérkőzésről, ellenfélről.

A véleményem az, hogy a sérült Ronald Habi pótlása a manchesteri meccsen nem sikerült, ugyanis a horvát középpályás személyében nem csak egy játékosát vesztette el a Loki, hanem úgymond a szerkezetének egyik legfontosabb láncszemét, ezért talán szerencsésebb lett volna még egy védekező középpályást szerepeltetni, vagy pedig Igor Bogdanovicsot mélyebben, a középpályán játszatni. Szorítok a Debrecennek a visszavágón, arra pedig büszke vagyok, hogy Nikolov Balázs és Máté Péter személyében két korábbi labdarúgóm is tagja a remek csapatnak."
Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
6 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
11 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
15 perce

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
32 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
38 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája