NB I: győzött a listavezető

Vágólapra másolva!
2005.04.16. 19:51
Címkék
2-1-re győzött a listavezető Debrecen a sereghajtó Nyíregyháza ellen. A mérkőzés krónikájához azonban az is hozzátartozik, hogy 0-0-s állásnál Kassai játékvezető nem adott meg egy teljesen jogos 11-est a vendégcsapatnak. Amit nem adott meg az egyik oldalon, azt megadta a másikon, így Éger (egyszer megismételtetett) 11-es góljával vezetett 1-0-ra a szünetben a hazai csapat. A második félidő aztán gyors gólváltással kezdődött: az 55. percben Lengyel használta ki Dombi hibáját, s egyenlített, majd egy perccel később Böőr tette meg ugyanezt, s állította be a mérkőzés végeredményét.NB I, 22. forduló
Debreceni VSC-Nyíregyháza 2-1 (1-0)
G: Éger (11-esből, 39.), Böőr (56.), ill. Lengyel (55.)
Legfrissebb hírek

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
26 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
38 perce

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető bajnoka

Atlétika
42 perce

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
47 perce

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
2 órája

Rozsályi örömóda

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik