A rossz mozdulat, a fájdalom és a kín

Akkor nem akart beszélni senkivel, csak némán nézett maga elé, és próbálta felfogni, hogy történhet meg vele: alig egy év leforgása alatt immár harmadszor sérült meg a Bodajk–Ferencváros Magyar Kupa-negyeddöntőben…
– Mi a diagnózis?
– Még nem tudni – válaszolta a 22 éves, kilencszeres válogatott védő. – Reggel a Sportkórházban ultrahangos és röntgenvizsgálatokon vettem részt, az eredményekre péntek reggelig várni kell. Egyelőre annyi biztos csupán, hogy a térdem belső részén van probléma. Remélem, nem komoly…
– Ebben az esetben milyen hosszú kényszerpihenőre számíthat?
– Úgy három-négy hetesre.
– És ha komoly?
– Abba nem is akarok belegondolni.
– Nem lep meg. Bizonyára nem könnyű felidézni azt a pillanatot, amint ott fekszik a bodajki pályán, most mégis erre kérném!
– Akkor még bíztam benne, hogy végigjátszom a meccset, mivel egyfajta tompa fájdalmat éreztem. Aztán amint felálltam, és futni próbáltam, rádöbbentem: ismét megsérültem.
– A kispadon ülve az látszott az arcán, nem csak fizikálisan "tört össze".
– Sok minden megfordult a gondolataim között, hogy ezt a játékot nem nekem találták ki, sőt még az is, hogy befejezem. Ez már több mint boszszantó! Aztán… Idővel elkezdtem magam biztatni: mi ez a sérülés ahhoz képest, hogy mások mennyivel súlyosabb gondokkal küzdenek?! Csinálnom kell tovább, mondtam magamban. És ha csinálom, akkor most nem tehetek mást, bizakodom. Bizakodom abban, hogy az orvosok azt állapítják majd meg pénteken, járhattam volna rosszabbul is!
– Mit gondol, minek tudható be, hogy alig több mint egy év leforgása alatt immár harmadszor sérül meg?
– Talán elkövettem valamit? Mondják meg, miért kell bűnhődnöm? Vagy ennyire szerencsétlen csillagzat alatt születtem? Nem tudom, nem tudom… Mindhárom eset bárki mással előfordulhatott volna, tehát még azt sem mondhatom, hogy a kelleténél sérülékenyebb vagyok. A Cipruson elszenvedett keresztszalag-szakadásom után pedig igazán vigyáztam magamra. A rehabilitációt végig tisztességesen végeztem, nem siettettem a visszatérésem. Egyszerűen nincs más magyarázat, ez abszolút balszerencse.
– Bennem azért felvetődik annak a lehetősége, hogy a majd egyéves kihagyás alatt a jobb lába megerősödött, a bal pedig elgyengült…
– Ennek semmi alapja nincs, mindkét lábamat ugyanúgy edzettem, az izomerő-vizsgálatok során is kiderült, mindkettő megfelelő állapotban volt. Az kikerülhetetlen, és semmi köze az edzésekhez, hogy a lábamra egyszerűen teljes súllyal ráesik valaki.
– No, ez lényeges! Vétlen volt ellenfele.
– Nem is haragszom senkire. Haragudni legfeljebb csak Adem Kapicra lenne okom, mert ő rúgta fel Pálfi Lászlót, aki emiatt landolt a lábamon. Remélem, azért tudja, hogy ezt nem teljesen komolyan mondtam… Bízom benne, reggel még jobb kedvű leszek, mert megnyugtató hírrel fogadnak majd az orvosok.