Hadüzenetet küldtek a tévéknek

2003.09.19. 22:22
Címkék
Rendkívüli tanácskozásra gyűltek össze pénteken a Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnökségének tagjai a szervezet budai, a Hattyúházban lévő székhelyén. A megbeszélést azok után hívták össze, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége csütörtökön úgy döntött, nem hagyja jóvá a Magyar Televízió Rt. (MTV) és a Profi Liga Kft. menedzsmentje által a bajnoki labdarúgó-mérkőzések közvetítéséről előkészített szerződést.
A Demján Sándor elnök vezetésével lezajlott egyeztetésről négy pontból álló közleményt tettek közzé: "1. Szeptember 19-étől további határozatig semmilyen országos csatorna nem engedhető be sem az NB I-es, sem az NB I B-s stadionokba (még a médiatörvényben előírt 90 másodperces anyag elkészítésére sem!). 2. Fentiekkel összefüggésben a sportszervezetekhez tartozó személy (klubvezető, edző, labdarúgó stb.) nem nyilatkozhat országos tv-csatornának. 3. A helyi kábeltévék felvehetik a mérkőzést, de az adott találkozó műsorra tűzése kizárólag két órával a mérkőzés befejezése után lehetséges. 4. A helyi kábeltévék egymás között (természetesen az adott mérkőzést játszó együttesek városi tévéiről van szó) a felvételt elküldhetik egymásnak azzal a kikötéssel, hogy sem teljes terjedelmében, sem vágott formában azt országos érdekeltségű tv-csatornának nem adhatják tovább!”Bodnár György, a jogtulajdonos Football Duó Kft. ügyvezetője mindezek ellenére meglepően nyugodtnak tűnt. "Azt javaslom a kuratórium elnöksége tisztelt tagjainak, hogy a jövő hét végén egy behűtött sörrel és egy távkapcsolóval a kezükben üljenek le a készülékük elé, és keressék meg, melyik az a csatorna, ahol az általuk az MTV-ről száműzött labdarúgás felbukkan…"Schulek Csaba, a Duna Tv sportfőszerkesztője felháborítónak minősítette a ligaelnökség állásfoglalását: "Ha ennyire nemkívántos személyek vagyunk az MLL vezetőinek szemében, fontolgatjuk, hogy a jövőben az Arany Ászok Liga eredményeit sem olvassuk be a sporthírekben…"A témáról bővebben a Nemzeti Sport szombati számában olvashat.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
4 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
4 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
7 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
7 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik