A Videoton máris befejezte

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2003.06.29. 21:47
Címkék
Vasárnap kora délután hazatért Ciprusról a Győri ETO FC csapata, és az érkezés után azonnal pályára vezényelte játékosait Varga Zoltán szakmai igazgató, és egyórás edzést tartott. A győriek továbbjutottak az UEFA-Intertotó-kupában, miután a hazai 11 után Cipruson 22 lett a végeredmény, így az ETO idegenben lőtt több góllal jutott tovább.
"Az elmúlt heti győri mérkőzésen megismerhettük az Ethnikoszt, ennek ellenére a ciprusiak alig tíz perc leforgása alatt kétgólos előnyt szereztek – mondta Varga Zoltán. – A második gólt egyébként lesállás előzte meg, Goran Jovanovics is így érezte, és sajnos leállt. A középhátvédünk később is sokat hibázott, csakúgy, mint Regedei Csaba, ezért átszerveztem a csapatot. Böjte Attilát állítottam középre, Regedei helyett Marko Kartelót küldtem a pályára, míg a rutinos Nyilas Eleket előreküldtem a támadósorba. Fél óra elteltével ellenfelünk fáradni kezdett, és a félidő utolsó percében szépítettünk. A fordulás után már egyértelmű fölényben futballoztunk, egyenlítettünk, sőt lehetőségünk volt arra, hogy győzzünk. A végén mégis majdnem elbuktunk: a nyolcvannyolcadik percben a bosnyák játékvezető véleményem szerint indokolatlanul tizenegyest ítélt ellenünk, de Sebők Zsolt hárított.”A továbbjutást követően spanyol ellenfele lesz az ETO-nak, a várakozásoknak megfelelően a Racing Santanderrel kell a következő körben mérkőzni (a győriek szombaton idegenben szerepelnek). Varga Zoltánnak nincs könnyű dolga a játékosokkal, mert bár a szakmai igazgató a ciprusi indulás előtt közölte, hogy Alekszandar Bajevszki, Darko Peric és Daniel Gjosevszki a vasárnapi visszatérés utáni edzésen kötelesek részt venni, a gyakorláson egyik labdarúgó sem jelent meg… E fegyelmezetlenség minden bizonnyal nem marad következmények nélkül.Nem hiába sopánkodtak a Videoton szurkolói, irányítói, no, és persze mindenekelőtt Csank János vezetőedző a múlt vasárnapi Intertotó-kupameccs "odavágója” kapcsán, amikor is Dunaújvárosban a csapat kétgólos vezetést tékozolt el, bolgár riválisa, a Marek Dupnica ugyanis végül 2–2-es döntetlennel távozott Fejér megyéből. Csank János a visszavágón a Turi – Vilotics (Risztics), Vochin, Koller – Szalai T. (Tereánszky-Tóth), Tóth B., Schwarcz, Kóczián – Terjék, Szabó T., Magasföldi (Földes G.) összeállítású gárdának, míg Ljubomir Trajkov a Petrov – Dionisev, Komdzsijev, J. Kjusukov, Ljubenov – Mujiri, Lazarevszki, Kirov, A. Kjusukov – Pargov, Sztojkov tizenegynek szavazott bizalmat. Habár a balkáni visszavágón kiderült, a piros-kékek is képesek olyan mutatványra, mint a rivális – jelesül, 2–0-s hátránya ellenére sem zuhant össze a Csank-alakulat –, az efelett érzett öröm nem lehetett teljes, mivel a Marek a kétszer 15 perces hosszabbításban (mivel mindkét találkozó 2–2-vel zárult és ráadás következett) újabb gólt szerzett, ami a bolgárok továbbjutását jelentette. A Videoton góljait Földes Gábor szerezte."Ezt bizony otthon rontottuk el, a dunaújvárosi találkozót meg kellett volna nyernünk – summázott önkritikusan Csucsánszky Zoltán technikai igazgató – Bulgáriában jó teljesítményt nyújtott a csapat, kétgólos hátrányból is felállt, ám a hosszabbításban Mujiri bombagóljára már nem tudott válaszolni. Két hasonló képességű együttes találkozott, sajnos a párharcban mi maradtunk alul.”
Legfrissebb hírek

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
38 perce

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

A magyar válogatott játékos szerződést bontott a Sepsivel

Légiósok
1 órája

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
1 órája

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
1 órája

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
1 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik