Férfi kosár Euroliga: Minden érzelem kitört belőlem – Hanga

Vágólapra másolva!
2023.05.22. 20:34
null
Hanga Ádámból előtörtek az érzelmek az Euroliga megnyerése után (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám felidézte: minden érzelem kitört belőle vasárnap este, amikor a Real Madrid színeiben – pályafutása során először – megnyerte a férfi kosárlabda-Euroligát.

A spanyol csapat 79–78-ra győzött a görög Olympiakosz elleni fináléban, a kaunasi négyes döntőben. A magyar válogatott játékos hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, az utolsó néhány percben rettenetesen izgult.

„Minden érzelem kitört belőlem rögtön a mérkőzés után, mint egy kisbaba, úgy sírtam a földön” – mesélte Hanga. Mint felidézte, 13-14 éve szerepel folyamatosan a legrangosabb európai kupasorozatban, amelyben tavaly és tavalyelőtt is döntős volt, de csapata akkor kikapott.

„Ez volt az álmom, az Euroliga minden játékos álma, és ez volt az a kupa, amelyik hiányzott a gyűjteményemből. Nagyon sokat dolgoztam ezért” – nyilatkozta.

Hozzátette, hosszú út vezetett el odáig, hogy végre felemelhette a kupát, de megérte ez a rögös út. Már akkor is több száz üzenet volt a telefonján, amikor beért az öltözőbe, ezt követően azonban nem volt lehetőségük hosszú ünneplésre, mert a ceremónia után indultak vissza Madridba. A repülőtéren két órát várakoztak, a repülőút négy órát vett igénybe, ezért reggel 6-kor szálltak le, de a buszon és a repülőn remek volt a hangulat.

„Olyan élmény, amit nyilván soha nem fogok elfelejteni” – fűzte hozzá. Hétfőn leginkább aludt, reggel csak annyi időre kelt fel, hogy a lányainak átadja a kupát, hogy bevihessék az iskolába, mert ez hagyomány a családban.

„Nagyon sok magyarázat nincs erre a mérkőzésre, ebben a szezonban többször voltunk már hasonló helyzetben. Az elmúlt két és fél hét fantasztikus volt, öt döntőt játszottunk egymás után, hiszen ha bármelyiket elveszítjük, akkor vége” – utalt a Barcelona elleni elődöntőre, illetve a Partizan Beograddal szembeni negyeddöntőre. Utóbbit 0–2-es állásról sikerült megfordítaniuk.

„Ez a csapat elképesztő, minden meccsen valaki elő tudott lépni, tudott adni egy pluszt, egy löketet. Az is mellettünk állt, hogy felálltunk nulla-kettőről. A csapat egyre inkább megtalálta a módját, hogyan használja ki az erősségeit, és rejtse el azokat, amikben gyengébbek vagyunk” – magyarázta Hanga.

Hozzátette, ameddig tudja, nagyon szeretné kiélvezni minden egyes pillanatát a sikernek, de szerdán már ismét mérkőzés vár a Realra a spanyol élvonal alapszakaszának utolsó fordulójában.

Ivkovics Sztojan, a válogatott szövetségi kapitánya a magyar kosárlabda nagykövetének nevezte Hanga Ádámot, és azt mondta, „a nagyon komoly pályafutásában pont jókor jött ez a diadal”.

A szakvezető az M1-nek nyilatkozva elárulta, hogy váltottak SMS-eket, de „egy ilyen nagy siker után közvetlenül nem zavarja az ember a másikat”.

„Most eufória van, ez a magyar kosárlabda koronája” – jelentette ki Ivkovics, hozzátéve, hogy a nőknél van Euroliga-győztes magyar csapat, a válogatottak jól szerepelnek, és „most odáig jutottunk, hogy van egy királyunk a férfi kosárlabdában is”.

„Eddig is tudtuk, hogy nálunk volt a király, de úgy gondolom, hogy most ez a korona jót fog tenni a lelkének” – folytatta.

A szakvezető kiemelte: Hanga a személyiségével meghatározó a válogatottnál, mert pozitív irányba terel mindenkit.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
DÖNTŐ

Olympiakosz Pireusz (görög)–Real Madrid (spanyol) 78–79 (24–17, 21–28, 18–14, 15–20)
A legjobb dobók:
Vezenkov 29, Canaan 21, McKissic 14, ill. S. Rodríguez 15, Zavares 13, Hezonja 12, Causeur 11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik