Iványi vezérletével hozta a kötelező győzelmet a Pécs az Euroligában

2008.11.05. 17:23
Címkék
Idegenben aratott magabiztos győzelmet a MiZo Pécs 2010 az Orenburg ellen a női kosárlabda Euroliga A-csoportjának szerdai összecsapásán. A magyar együttes 4 forduló után két győzelemmel és két vereséggel áll, míg orosz ellenfele továbbra is nyeretlen a sorozatban.
Iványi ezúttal is remekül teljesített
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Iványi ezúttal is remekül teljesített
Iványi ezúttal is remekül teljesített
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Iványi ezúttal is remekül teljesített
Moszkva érintésével a még távolabbi orosz városba, Orenburgba utazott a Pécs, hogy lejátssza soron következő euroligás csoportmérkőzésüket.

A kazah határ közelében található település női csapata, a Nagyezsda négyévnyi Európa-kupás szereplés után az idén léphetett be az elitbe.

Eddig nem sok siker övezte az Orenburg szereplését a legrangosabb európai kupasorozatban, s szerencsére ez nem változott meg a Pécs elleni találkozón sem.

A mecsekaljaiak végül idegenben – elsősorban Iványi Dalma remeklésének köszönhetően – 58–46-ra nyertek.

Az irányító 16 dobott pontja mellett hat gólpasszt is kiosztott a mérkőzésen. Apró termete ellenére pedig nyolc lepattanót szakított le a levegőből.

A pécsi gépezet egyébként igen lassan indult be a mérkőzésen. Az második negyedben még hátrányban volt a pécsi együttes, a nagyszünetre azonban már egypontos előnnyel érkezett.

A magyar csapat a folytatásban pedig átvette a játék irányítását.

Iványi mellé Vajda Anna is felnőtt játékban, 15 pontjával ő is jócskán kivette részét a Pécs második győzelméből a sorozatban.

EUROLIGA

A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
NAGYEZSDA ORENBURG (orosz)–MIZO PÉCS 2010 46–58 (16–11, 10–16, 14–14, 6–17)
Orenburg, 2000 néző. V: Jovcsics (szerb), Trawiczki (lengyel), Ivaskov (fehérorosz)
ORENBURG: Begona Garcia 6, Gorgyeckaja 4, Ovcsarenko 4, VEREMEJENKO 10, Tamane 6, Csere: Belalova 2, Christon 8, Burik 4/3, Plotnyikova, Branzova 2
PÉCS: IVÁNYI 16/6, Raksányi 2, Somogyi A. 2, VAJDA 15, Graziane 8, Csere: Mazzante 7/3, Queenan 4, Krnjics 4, Mészáros K., Ruják
Az eredmény alakulása. 5. p.: 6–2. 7. p.: 8–9. 9. p.: 16–9. 12. p.: 18–16. 20. p.: 24–27. 24. p.: 32–38. 31. p.: 40–44. 39. p.: 46–56

MESTERMÉRLEG
Jurij Karandasov, az Orenburg edzője: Nagyon szervezett csapattól kaptunk ki. Iványi és Vajda megoldhatatlan feladatot jelentett a számunkra. Nem tudtunk úrrá lenni a nehézségeinken.
Fűzy Ákos, a Pécs edzője: Azokkal a tulajdonságainkkal nyertük meg a mérkőzést, amelyek mindig jellemzőek voltak a MiZo-ra: fegyelmezetten védekeztünk, kiválóan harcoltunk és taktikusan támadtunk.
Legfrissebb hírek

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb kapcsán – sajtóhír

Minden más foci
1 perce

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
2 perce

Doerfer Noémi nyerte meg a magyar bajnokságot lovastusában

Egyéb egyéni
15 perce

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
27 perce

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
33 perce

NB II: Diósgyőri VTK–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
39 perce

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
1 órája

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
1 órája