Ujvári Eszter olasz bajnok lett

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2004.05.07. 22:07
Címkék
Örömmel jelentjük: Ujvári Eszter olasz bajnok lett! Csütörtök este ért véget Parmában az itáliai női bajnoki döntő negyedik mérkőzése, amelyen a magyar hátvéd együttese, az összesítésben 2–1-re vezető Pool Comense újra legyőzte idegenben a nálunk is jól ismert Grubint és Vilipicset is soraikban tudó parmaiakat. A 70–59-es comói siker pedig scudettót, vagyis bajnoki címet jelentett Lambruschi edző együttese számára. Noha a végeredmény sima meccset sejtet, óriási csata zajlott a parketten, amelyben a maga 20 pontjával főszerepet játszott a Pécsről Olaszországba szerződő szőke hölgy. Az első negyed végén még a hazaiak vezettek (14–13), és a másodikban már négy ponttal tartott előbbre a Parma (24–20), amikor Ujvári begyújtotta a rakétákat: csapata következő tíz pontjából nyolcat ő szerzett, amivel 30–27-re fordított a Como. A magyar idegenlégiós még tartogatott két pontot a nagyszünetig, amelyre kiegyenlített a házigazda, a második félidőben viszont már végig a vendégek vezettek. Ôk dobták a harmadik negyed első hat pontját, és innentől kezdve csak a hátukat látták Grubinék. Éppen honfitársunk triplájával húzott el először igazán a Pool Comense (48–40), amihez a klub internetes oldalán – amelyen élőben közvetítették a mérkőzést – egy "Hajrá, Esztit!" fűztek hozzá az itáliai szerkesztők hibátlan magyarsággal, aztán hat és fél perccel a lefújás előtt, tehát immár a negyedik negyedben célba ért a negyedik Ujvári-tripla is.Több pontot már nem dobott a válogatottba visszatérni szándékozó játékos, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen a húszasával bőven megtette a magáét, olyanynyira, hogy őt választották a mérkőzés legértékesebb játékosává (MVP).
Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
23 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
23 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
36 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
54 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
9 órája