Megóvta a meccset a győztes

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.23. 22:40
Címkék
Hallottak már olyat, hogy valaki győztes meccset megóvjon&? Ha nem, akkor íme: a Diósgyőri KSK női kosárlabdacsapata azzal együtt nyújtotta be protestálását a női profiliga versenybizottságához, hogy megnyerte csütörtökön a MiZo-Pécsi VSK elleni bajnokiját a női NB I A-csoportjának középszakaszában.
Az indoklásban pedig az szerepel, hogy a címvédő jogosulatlanul szerepeltetett négy játékost – nem kell világsztárokra gondolni, az élvonalban ezen a találkozón bemutatkozó kadettkorú kosarashölgyekről van szó, akik közül egyik sem töltött többet a pályán négy percnél, és egyik sem dobott pontot…
"A meccsre elvileg április tizennegyedikén került volna sor, és a versenykiírás szerint az elhalasztott találkozón is csak azok léphettek volna pályára, akik az eredeti időpontban érvényes játékengedélylyel rendelkeztek. A PVSK viszont a négy kadettkorú játékos engedélyét április tizennegyedike után kérte ki" – magyarázta Honos Péter, a DKSK egyik elöljárója, miért is folyamodott klubja ehhez a lépéshez. De a diósgyőriek azt is kifogásolják, hogy a legjobbjai nélkül érkező és az NB I középszakaszát már biztosan megnyerő baranyai együttes részéről többször is hangoztatták az utóbbi napokban a médiában a mérkőzés érdektelenségét. Ennek volt betudható a borsodiak szerint, hogy alig ezer néző látogatott ki a Városi Sportcsarnokba a tabella első és negyedik helyezettjének összecsapására.

Az euroligás pécsi csapat összetétele négy helyen változott meg (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az euroligás pécsi csapat összetétele négy helyen változott meg (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az euroligás pécsi csapat összetétele négy helyen változott meg (Fotó: Meggyesi Bálint)
Na de lássuk a másik fél véleményét a legalábbis furcsa esetről! Rózsa Gábor, a pécsiek szakosztály-igazgatója értetlenül fogadta az óvás hírét: "A liga hivatalosan áttette tizennegyedikéről huszonegyedikére a meccs alapidőpontját. Ehhez képest történt az egynapos halasztás, és ekkorra már megvolt minden engedélyünk. Furcsállom a diósgyőriek lépését, hiszen megnyerték az amúgy tét nélküli találkozót" – jelentette ki, hozzátéve: továbbra is feleslegesnek tartja a középszakaszt, már csak anyagi szempontból is. A miskolci túra például 250-300 ezer forintjába került a listavezetőnek.
És akkor jöjjön zárásként a hivatalos állásfoglalás a versenybizottság részéről, merthogy az illetékesek már péntek délután megtárgyalták a diósgyőriek óvását. "Jóváhagytuk a pályán elért eredményt, bár megállapítottuk a jogosulatlan szereplést, mert a mérkőzés eredeti időpontja április tizennegyedike volt, és akkor még nem volt játékengedélye Fűzy Fanninak, Kisbenedek Edinának, Kopácsi Brigittának és Mozsgai Alexának, nekik ugyanis csak huszonegyedikén kérték meg a licencet" – számolt be a fejleményekről Szabó István, a testület elnöke, aki kérdésünkre válaszolva azt is elmondta: az ülésen fel sem vetődött, hogy pontlevonással sújtsák a bajnokot. Vagyis minden marad úgy, ahogy csütörtök este történt, a DKSK visszakapja a százezer forintos óvási díját – mi meg feljegyezhettünk egy újabb, amolyan vihar egy pohár vízben-szerű történetet. Kár az ilyen torzsalkodásokért.

Szavazás

Ki nyeri a női bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
1 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
36 perce

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
8 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik