Női kézi-vb: Hiába ismerjük Bölköt, edzésen sem könnyű megállítani – Márton Gréta

N. T., P. B.N. T., P. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.05. 17:14
null
Márton Gréta szerint védekezésben még van hova fejlődnie (Fotó: MTI)
Hétfőn a németek ellen száll harcba a csoportelsőségért és a továbbvitt pontokért a magyar női kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon. A számunkra szünnapon Márton Grétával és Bordás Rékával beszéltünk eddigi élményeikről, valamint a következő feladatról.

 

Márton Gréta a csehek elleni szombati mérkőzés első félidejének hajrájában, kiélezett szituációban tudott többször is labdát szerezni, ezek a megmozdulások tulajdonképpen lassan a specialitásává válnak.

Vannak hiányosságaim azért még a védekezésben – reagált a rá jellemző szerénységgel az FTC balszélsője. – Sokszor inkább a labdaszerzésre törekszem, mintsem az ütközésre. Ebben kell fejlődnöm, inkább ütköznöm kellene, és megakadályoznom, hogy tovább lehessen passzolni a labdát. Most viszont kimondottan örültem ezeknek a labdaszerzéseknek, talán nem számítottak rá, ezért is mertem meglépni.”

A korábbi világversenyekkel összevetve kevésbé vagyunk eredményesek szélről, de Márton emiatt nem idegeskedik, inkább várja a kevés adódó lehetőséget, és a lerohanásokra koncentrál. „A kapitány azt kérte, ha van egy kis esélyünk, és hozzánk kerül a labda, azzal próbáljunk meg beugrani. Ezzel tudjuk megkönnyíteni a belső játékosok helyzetét.”

A szélsőknek a visszafutásban is kulcsszerepük lesz a németek ellen, ugyanis hétfői ellenfelünk nagyon gyors kézilabdát játszik, és jól láthatóan nem enged ebből a stílusból. Mindig próbálok kis távolságot csenni. Ha látom, hogy hamarosan befejezzük a támadást, visszaindulok, főleg ha a belső emberek nem tudnak úgy visszafutni, hogy elérjék az esetleges indítást.”

Az eddigi két csoportmeccsünkön nem igazán kellett hátrányban játszanunk, ez megváltozhat a soron következő találkozókon. A szélsőnek ezzel kapcsolatban klubedzője, Elek Gábor szavai jutnak eszébe, aki mindig elmondja, nem kell öt perc alatt megfordítani a meccset, a kapkodás csak azt eredményezi, hogy még jobban elmegy az ellenfél. Az FTC-ben Schatzl Nadine távozásával gyakorlatilag első számú játékossá lépett elő a posztján, furcsa még számára ez a szerep.

Sosem tekintek magamra első számúként. Örülök, ha van egy hasonló játékos mellettem, nyugodtabb vagyok ilyenkor, mert ha nekem nem megy, akkor ő segít, és fordítva. Sokkal könnyebb úgy dolgozni, hogy nem kell plusz terhet magamra pakolni. Biztos vagyok benne, hogy itt a válogatottban Fodor Csenge ugyanolyan erőt képvisel, és ki tudja segíteni a csapatot, amikor szükség van rá.”

A német csapatban két klubtársa, Emily Bölk és Alicia Stolle is szerepel, ennyiben mindenképpen különleges lesz a hétfői párharc.

Mindkét német lányt nagyon szeretem – mondta ezzel kapcsolatban. – Aliciával hamarabb közel kerültünk, mert együtt végeztük a rehabilitációt az első idényében. Speciális lesz a holnapi meccs, ők is sokat fognak gondolkodni, ha Bíró Blanka áll a kapunkban. Tudják a mi gyengeségeinket, de mi is ismerjük őket, hogy mit fognak csinálni. Kíváncsi vagyok, ki jön ki jobban belőle.”

Mindkét német átlövőnek megvannak a kedvenc megoldásai, mégsem egyszerű őket megállítani. Bölk például gyakran viszi nagy lendülettel keresztbe a labdát a fal előtt, és szinte már a túloldalról tüzel.

Hiába ismeri az ember, olyan jól csinálja, mert a világ egyik legjobbja, hogy nem tudod megállítani. Edzésen sem könnyű feltartóztatni, mérkőzésen meg sok egyéb is megosztja a figyelmet.”

Bordás (jobbra) a védekezést tartja az erősségének (Fotó: MTI)
Bordás (jobbra) a védekezést tartja az erősségének (Fotó: MTI)

 

A debreceni Bordás Réka idén robbant be a felnőttválogatottba. A 24 éves beálló három éve még az NB I/B-s Nyíranydonyban játszott kölcsönben, ráadásul az utánpótlás-korosztályokban is kimaradt számára a válogatottság.

Örülök, hogy idén végre bekerültem a felnőttválogatottba, mindig ez volt a vágyam, a célom. Nagy megtiszteltetés, hogy az olimpia után világbajnokságon is szerepelhetek.”

Korábban átlövőt játszott, 2017 előtt nem sokkal került át beállóba, viszont nagyon élvezi a falban való küzdelmet.

Beállóként muszáj eltűrni, ha megráncigálnak vagy beléd csípnek – mondta ezzel kapcsolatban. – A fizikumomból is kiindulva azt várják tőlem, hogy a falban harcoljak meg egy-egy helyzetért, vagy éppen sokszor a társaknak kell megteremtenem a lehetőséget. Ezt is nagyon élvezem. A védekezés a fő erősségem, igyekszem ezt a válogatottban is megmutatni, és kihasználni a testi adottságaimat.”

A 184 cm magas játékos hozzátette, Planéta Szimonettával közös feladatuk a védelem irányítása, az ellenféltől is függ, hogy melyiküknek éppen milyen speciális feladata van. A védekezés mellett a támadásokból is kiveszi a részét, az IHF statisztikája szerint az eddigi két meccsen tíz helyzetből hat gólt ért el.

Örültem, hogy ennyiszer helyzetbe lekerültem, beállóként a nehezebb labdákat is össze kell szednem. Szerencsére jól megtaláltak a társak, igyekeztem meghálálni.”

Mint ismert, a jövő szerdán kezdődő középdöntőbe a csoport első három helyezettje jut tovább, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A magyar együttes a középdöntőben Dél-Koreával és Dániával, illetve Kongóval vagy Tunéziával találkozik Granollersben, ahova két pontot már biztosan visz – akárcsak a német együttes.

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG, DECEMBER 1–19.)
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ, A HÉTFŐI PROGRAM
E-CSOPORT (Llíria)
18.00:
Csehország–Szlovákia (Tv: M4 Sport)
20.30: Németország–Magyarország (Tv: M4 Sport)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 2 2 67–43 +24 4
2. MAGYARORSZÁG 2 2 67–58 +9 4
3. Csehország 2 2 50–63 –13 0
4. Szlovákia 2 2 51–71 –20 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA –RÉSZLETES NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvár), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbszélsők:Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO)Jobbátlövők:Albek Anna (TuS Metzingen – Németország), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók:Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók:Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Szabó Laura (MTK Budapest), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők:Háfra Noémi (Győri Audi ETO), Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők:Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Fodor Csenge (Győri Audi ETO)
Elkülönítve:Schatzl Nadine (Győri Audi ETO) – pozitív koronavírusteszt
Szövetségi kapitány:Golovin Vlagyimir
A világbajnokságon mérkőzésenként 16 játékos nevezhető.

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Granollers):   
Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B-csoport (Llíria):   Orosz csapat, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C-csoport (Castelló):    Norvégia, Románia, Kazahsztán, Irán
D-csoport (Torrevieja):   Hollandia, Svédország, Puerto Rico, Üzbegisztán
E-csoport (Llíria):    Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia
F-csoport (Granollers):    Dánia, Dél-Korea, Tunézia, Kongó
G-csoport (Castelló):   Horvátország, Japán, Brazília, Paraguay
H-csoport (Torrevieja):   Spanyolország, Ausztria, Argentína, Kína
A csoportok első három helyezettje bejut a középdöntőbe (AB-, CD-, EF- és GH-ág).

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Nedelykov Tamás, Papp Bálint

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik