Megvan a magyar női kézilabda-válogatott svédek elleni kerete

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.09.04. 10:27
null
Golovin Vlagyimir keretet hirdetett (Fotó: Árvai Károly)
Golovin Vlagyimir kihirdette a magyar női kézilabda-válogatott keretét a svédek elleni felkészülési mérkőzésekre.

Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Svédország elleni szeptember 20-ai felkészülési mérkőzésre.

Némileg furcsa, legalábbis újdonság, hogy az általában szeptember végére eső első válogatott összetartás most a hónap közepére esik, így a kerethirdetésnél a válogatásunkat a felkészülési mérkőzéseken látottakra kellett alapoznunk. Ez persze egy olyan adottság, amely minden más csapatra ugyanúgy igaz. Várjuk már, hogy újra együtt készüljünk és lássuk, néhány hónap szünet után hol tartanak a játékosaink, a csapat” – nyilatkozta Golovin az MKSZ honlapjának.

A keretben nincs ott Böde-Bíró Blanka, akinek júliusban született gyermeke, továbbá az ikreket váró Győri-Lukács Viktória és Szöllősi-Schatzl Nadine, illetve sérülés miatt Faluvégi Dorottya sem, ellenben az Európa-bajnokság óta először van a keretben Janurik Kinga.

A női csapat tavaly Debrecenben játszott, most pedig Tatabányán készül két mérkőzésre, amiből az első (szeptember 18.) zárt kapus, majd két nap múlva már hivatalos mérkőzésen csapnak össze a felek. A szeptember 20-i meccsre már elérhetőek a jegyek. Az árakat itt lehet megtekinteni.

A női válogatott kerete a svédek elleni felkészülési mérkőzésekre
Kapusok: Bukovszky Anna (MOL Esztergom), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Győri Audi ETO KC)
Jobbszélsők: Grosch Vivien (DVSC SCHAEFFLER), Kovács Anett (MOL Esztergom), Töpfner Alexandra (CS Rapid București, román)
Jobbátlövők: Albek Anna (Metz Handball, francia), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román)
Irányítók: Kukely Anna (Motherson Mosonmagyaróvári KC), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vámos Petra (Metz Handball, francia)
Beállók: Bordás Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szmolek Apollónia (MOL Esztergom), Tóvizi Petra (DVSC SCHAEFFLER)
Balátlövők: Csíkos Luca (Vác), Faragó Lea (MOL Esztergom), Kuczora Csenge (Thüringer HC, német)
Balszélsők: Hársfalvi Julia (FTC-Rail Cargo Hungaria), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Petrus Mirtill (DVSC SCHAEFFLER)

A női válogatott őszi programja
Szeptember 20., szombat, Tatabánya
16.00: Magyarország–Svédország, felkészülési mérkőzés
Október 16., csütörtök, Nagykanizsa
18.00: Magyarország–Törökország, EHF EURO Cup-mérkőzés
Október 19., vasárnap, Prága
19.00: Csehország–Magyarország, EHF EURO Cup-mérkőzés
November 20., csütörtök, Straume
20.30: Magyarország-Szerbia, felkészülési mérkőzés
November 22., szombat, Straume
16.45: Norvégia–Magyarország, felkészülési mérkőzés
November 23., vasárnap, Straume
14.00: Magyarország–Spanyolország, felkészülési mérkőzés
November 26.–december 14.
holland-német közös rendezésű világbajnokság

Kézilabda
2025.08.27. 15:30

Négy NB I-es játékos is helyet kapott a magyarok ellen készülő svéd kézikeretben

Linn Blohm, Nathalie Haghan és a válogatottba két év után visszatérő Anna Lagerquist a Győri Audi ETO-ban, míg Kristin Thorleifsdóttir Debrecenben játszik.

 

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
53 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
6 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
7 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27

Játékossors: mérkőzés nélkül távozott a DVSC svéd kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.29. 19:24

Új kihívás előtt áll a szombathelyi gólkirálynő

Kézilabda
2026.01.29. 17:47
Ezek is érdekelhetik