Női kézi-vb: A magyarok jobbak támadásban, mint védekezésben – Knedlíková

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 14:56
null
Knedklíková szerint a magyarok jobbak támadásban, mint védekezésben (Fotó: AFP)
Jana Knedlíková, a cseh női kézilabda-válogatott jobbszélsője szerint szombati világbajnoki ellenfelük, a magyar csapat támadásban jobban teljesít, mint védekezésben – közölte az MTI.

 

„Tudjuk, hogy fiatal a keretük, de okos és erős játékosok alkotják. Szerintem más kézilabdát várhatunk a csapattól, mint amit a magyar válogatott az elmúlt években játszott. Sokkal gyorsabban játszanak, és támadásban jobbak, mint védekezésben” – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Knedlíková, aki 2015-től öt éven át a Győri Audi ETO KC-t erősítette.

A csehek csütörtökön némi meglepetésre simán, 31–21-re kikaptak a németektől a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában, Llíriában. Az egy gólt szerző jobbszélső elmondta, ekkora különbségre ő sem számított, de a németek mindenben felülmúlták őket.

„Nekünk minden nagyon nehezen ment, a németek pedig könnyedén szerezték a góljaikat” – értékelt.

Knedlíková győri színekben háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, majd tavaly a norvég Vipers Kristiansandhoz igazolt, amellyel idén szintén BL-győztes lett. A magyarul nyilatkozó játékos úgy fogalmazott, csak jó emlékei vannak Magyarországról, ahol nagyon szép hat évet töltött és nagyon sokat tanult. Hozzátette, Norvégiában is nagyon jól érzi magát, és örül, hogy az előző idényük ilyen jól sikerült.

A balátlövő Markéta Jerábková kilenc lövésből három gólig jutott csütörtökön. Mint mondta, a meccs előtt is tudták, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, mert a németek és a magyarok a csoport esélyesei.

„Jól felkészültünk a németekből és jól is kezdtünk, de azután nagyon sokat hibáztunk az első félidőben, és a másodikban is csak egy kicsivel voltunk jobbak. El kell felejtenünk a németek elleni mérkőzésünket, mert jól akarunk játszani a magyarokkal szemben, és győzni szeretnénk” – nyilatkozta az MTI-nek.

Jerábková 2018-tól tavalyig Érden kézilabdázott, és elárulta, mivel az volt az első külföldi klubja, nehéz időszakot jelentett számára az a két esztendő.

„A csapattársaim kedvesek voltak, köztük olyanok is, akikkel holnap ellenfélként találkozunk a pályán” – mondta a balátlövő, aki jelenleg szintén a norvég Viperst erősíti.

A magyar–cseh összecsapás szombaton 20.30-kor kezdődik Llíriában. A magyarok csütörtökön 35–29-re legyőzték Szlovákiát, hétfőn pedig Németország ellen zárják a csoportkört. A középdöntőbe az első három helyezett kerül.

E-CSOPORT (LLÍRIA)
12. 02.18.00
Németország–Csehország
31–21
12. 02.20.30
Magyarország–Szlovákia
35–29
12. 04.18.00Szlovákia–Németország
12. 04.20.30Magyarország–Csehország
12. 06 18.00Csehország–Szlovákia
12. 06. 20.30Németország–Magyarország
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 1 1 31–21 +10 2
2. MAGYARORSZÁG 1 1 35–29 +6 2
3. Szlovákia 1 1 29–35 –6 0
4. Csehország 1 1 21–31 –10 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA – RÉSZLETES NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvár), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbszélsők:Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO) Jobbátlövők:Albek Anna (TuS Metzingen – Németország), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók:Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók:Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Szabó Laura (MTK Budapest), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők:Háfra Noémi (Győri Audi ETO), Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők:Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Fodor Csenge (Győri Audi ETO)
Elkülönítve: Schatzl Nadine (Győri Audi ETO) – pozitív koronavírusteszt
Szövetségi kapitány:Golovin Vlagyimir
A világbajnokságon mérkőzésenként 16 játékos nevezhető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik