Női kézi: Polman „kibékült” az Esbjerggel, de a héten még nem játszhat

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.02.02. 20:08
null
Polman hétfőn újra edzésbe állhat (Fotó: Imago)
A dán Team Esbjerg női kézilabdacsapata közleményben számolt be róla, hogy eredményes volt a klubvezetés Estavana Polmannal folytatott kedd esti megbeszélése, így a holland irányító-átlövő jövő hétfőn újra edzésbe állhat, ezen a héten azonban még nem szerepel bajnoki, illetve Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

 

Mint beszámoltunk róla, a több súlyos térdsérülésen áteső 29 éves holland világbajnok nem volt hajlandó pályára lépni a szombati, Podravka elleni BL-csoportmeccsen, amelyet követően a klubja felfüggesztette, míg Jesper Jensen vezetőedző úgy nyilatkozott, senki sem helyezheti magát a csapat érdekei elé.

Polman a hétfői dán bajnokit csak a lelátóról nézte, majd hiányzott a keddi edzésről is, este pedig egyeztetett a klubvezetőséggel.

A szerdai közlemény szerint megtárgyalták a hétvégi BL-meccsen látott „epizódot”, és a felek úgy döntöttek, maguk mögött hagyják a történteket, és együtt dolgoznak a klub sikeréért. Ennek értelmében február 7-étől Polman újra részt vehet az edzéseken, a mai, Skanderborg elleni bajnokit és a szombati, Buducsnoszt Podgorica elleni BL-találkozót azonban még kihagyja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik