Női kézi Európa-liga: nem volt esélye a Vácnak a dánok ellen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.23. 17:29
A Vác hazai pályán 38–26-ra kikapott a dán Herning-Ikasttól a női kézilabda Európa-liga szombati játéknapján.
A piros mezes váciak fennakadtak a dánokon (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
A piros mezes váciak fennakadtak a dánokon (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

A csoportkör mezőnyének legalacsonyabb átlagéletkorú keretével rendelkező hazaiak közül Grosch Vivien, Kuczora Csenge és Triffa Ágnes is hiányzott, a koronavírusos megbetegedéssel küzdő Szilágyi Zoltán vezetőedzőt pedig Németh András szakmai igazgató helyettesítette a kispadon.

A dán csapat három gyors góllal megadta az alaphangot, és bár a Vác kétszer még visszakapaszkodott (6–6, 7–7), a vezetést egyszer sem tudta megszerezni, sőt az első játékrész hajrájában már kilenccel mentek a vendégek (12–21).

A fordulás után egyszer felkapaszkodott öt gólra a magyar csapat (19–24), csakhogy az olló gyorsan kinyílt újra, 15 gól is volt a különbség (23–38), és a Herning végül 12-vel győzött (26–38).

NŐI EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

A-CSOPORT
VÁCI NKSE–HERNING-IKAST (dán) 26–38 (13–21)
Vác,
zárt kapuk mögött. V: Ciulei, Stoia (románok)
VÁC: Bukovszky – Diószegi 4, Hámori 4, Helembai F. 3, LAKATOS R. 8 (3), Kácsor 2, Radoszavljevics 3. Csere: Bálint A. (kapus), Szabó Laura 2 (2), Aron, Bárdy, Szondi, Szeberényi. Szakmai igazgató: Németh András
IKAST: ENGLERT– HOUGAARD 5, Skogrand 2, S. Petersen 6 (2), M. Sando 1, Bakkerud 3, E. FRIIS 7 (2). Csere: Ryde (kapus), Simonsen, FAUSKE 6, Möller 5, Brandt 1, Kristensen 1, N. Rasmussen, Troelsen 1. Edző: Kasper Christensen
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–5. 12. p.: 7–7. 15. p.: 7–11. 22. p.: 9–15. 38. p.: 17–23. 45. p.: 20–29. 57. p.: 23–38
Kiállítások: 4 perc, ill. 6 perc
Hétméteresek: 10/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG:
Németh András:
– Rengeteg ziccert és öt hétméterest is kihagytunk, valamint nem tudtunk alkalmazkodni a játékvezetői felfogáshoz sem. Nagy sebességkülönbség volt a két csapat között, és a kapusok teljesítményében is mutatkozott differencia, ez is az egyik oka volt a vereségünknek, ami szűkebb is lehetett volna hatékonyabb támadásbefejezéssel.

A csoport másik mérkőzését (Paris–Zvenyigorod) elhalasztották.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Herning-Ikast 3 2 1 95–77 4
2. Paris 92 N 2 2 60–56 4
3. Vác 3 1 2 92–101 2
4. Zvenyigorod 2 2 54–67 0

 

D-CSOPORT
DUNAREA BRAILA (román)–SIÓFOK KC 25–27 (14–11)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik