Női kézi BL: nem ért pontot a nagy podgoricai feltámadás

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.09.17. 17:40
null
Marit Jacobsen hat góllal terhelte meg a Podgorica kapuját (Fotó: EHF)
Az Esbjerg öt góllal nyert a Buducsnoszt Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában, a Győri ETO-t is a soraiban tudó nyolcasban.

 

A Buducsnoszt már hatgólos hátrányban is volt az első félidő végén (10–16), a második játékrész első felében azonban magára talált, és Armelle Attingré védéseire is alapozva 20–20-nál utolérte dán ellenfelét. Úgy tűnt, a pontszerzés is benne lehet a meccsben Bojana Popovics együttese számára, azonban ekkor kulcspillanatokban hibáztak a montenegróiak (sorozatban három lövést is rontottak), és újra futhattak az eredmény után.

Az Esbjergben Henny Reistad ismét vezér volt, 14 lövésből 10 gólig jutott, a csapata pedig ötgólos sikerrel utazhat haza. Érdekesség, hogy a dánok 28 találatából 25 is norvég játékos nevéhez fűződik.

A csoport másik meccsén története első BL-sikerét aratta a Storhamar, ráadásul a Lokomotiva Zagreb elleni 24 gólos siker minden idők második legnagyobb különbségű hazai győzelme a sorozatban.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Esbjerg (dán) 23–28
(11–16)
Ld: Raicsevics 6, ill. Reistad 10, Jacobsen 6

Storhamar (norvég)–Lokomotiv Zagreb (horvát) 37–13 (22–7)
Ld: Abdula 9, ill. Posavec 4

AZ ÁLLÁS
1. Storhamar Handball (norvég) 2 1 1 59–44 +15 2
2. Metz Handball (francia) 1 1 31–22 +9 2
3. Buducsnoszt (montenegrói) 2 1 1 63–55 +8 2
4. Rapid Bucuresti (román) 1 1 31–27 +4 2
5. Team Esbjerg (dán) 2 1 1 57–54 +3 2
6. GYŐRI AUDI ETO KC 1 1 31–29 +2 2
7. Kastamonu Belediyesi (török) 1 1 27–40 –13 0
8. Lokomotiva Zagreb (horvát) 2 2 40–68 –28 0

A VASÁRNAPI PROGRAM
A-CSOPORT
14.00:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–Vipers Kristiansand (norvég)
14.00: SG BBM Bietigheim (német)–FTC-Rail Cargo Hungaria
16.00: Brest Bretagne (francia)–CSM Bucuresti (román)
16.00: Odense Handbold (dán)–DHK Banik Most (cseh)

B-CSOPORT
14.00:
CS Rapid Bucuresti (román)–Metz Handball (francia)
16.00: Győri Audi ETO KC–Kastamonu Belediyesi GSK (török)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik