Kézi: nincs bajnok a románoknál, a CSM BL-szabadkártyában bízhat

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2020.05.18. 14:27
null
A CSM Bucuresti reménykedhet BL-szabadkártyában (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A bajnoki címek odaítélése nélkül zárta le hétfőn a 2019–2020-as élvonalbeli bajnoki idényt a Román Kézilabda-szövetség (FRH) elnöksége. A Román Kupát viszont augusztusban befejezik, és a másodosztály feljutásról döntő tornáit is megrendezik, amint a körülmények lehetővé teszik. 

 

Mint korábban megírtuk, az FRH ugyan a férfi és női Nemzeti Ligát is a pályán szerette volna lezárni, de a romániai járványhelyzet és az európai kupák nevezési határideje ezt végül nem tette lehetővé. A hétfői elnökségi ülésen már csak a lezárás módja volt terítéken, és végül 11:5-ös szavazással az a döntés született, hogy nem hirdetnek bajnokot. A döntés a férfibajnokságot három fordulóval a vége előtt ötpontos előnnyel vezető Dinamót érinti igazán hátrányosan, a háttérben viszont a női liga helyzete áll, amelyben a félbeszakadáskor egyaránt 43 pontja volt SCM Ramnicu Valceának és a CSM Bucuresti-nek. Az egymás elleni eredmény miatt a címvédő Valcea állt és áll az élen, a bukaresti csapatnak viszont eggyel több mérkőzése volt hátra.

Az elnökség a nemzetközi kupaindulók kiválasztásának módjáról is szavazott, és 9:7 arányban úgy döntött, hogy ezen a téren a táblázatot veszi figyelembe. Így a női Bajnokok Ligájában a Valcea indulhat, a bukaresti CSM számára szabadkártyát kér az FRH, míg a Nagybánya és a Gloria Buzau az Európa-ligában szerepelhet. A férfiaknál a Dinamónak kér szabadkártyát a román szövetség, a tordai Potaissa megy az Európa-ligába, a Nagybánya és a Dobrogea Sud pedig az EHF-kupába.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Bukarestben

Kézilabda
2026.10.29. 21:15

„Itt minden adott ahhoz, hogy újra jó legyek” – Estelle Nze Minko a visszatéréséről

Kézilabda
2026.10.20. 12:11

Győri Audi ETO KC: felelősségteljes játékosokra van szükség

Kézilabda
2026.10.19. 12:38

Rég nem látott magabiztos FTC-rajt a Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.10.19. 09:48

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
2026.10.18. 18:10

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.17. 17:30

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
2026.10.17. 08:19

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
2026.10.13. 16:04