Férfi kézi BL: hoppá, két meccs után pont nélkül a címvédő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.22. 20:49
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a 2017-ben csúcsra érő Vardar Szkopje a hét gólig jutó Ivan Cupic vezérletével otthon 33–25-re legyőzte a Kristianstadot.

A macedón csapat repülőrajtot vett a meccsen, a hatodik perc elején már 6–0-ra vezetett, negyedórával később tíz volt a felek között (15–5), innentől pedig már nem volt kérdés.

A Löwen sem kezdett rosszul, hiszen az első tíz perc után 2–8-at mutatott az eredményjelző, ehhez képest a 28. percben már a Kielce vezetett (15–14). A szünet után előbb a házigazda (20–17), majd a vendégcsapat lépett meg kicsit (23–25). Az 52. percben még három volt a Löwen előnye (27–30), ám Dujshebaevék egy 6–0-s szériával fordítottak (33–30), és végül 35–32-re nyertek.

A címvédő Montpellier számára nem indult jól az új idény, hiszen előbb a Vardartól kapott ki a francia gárda, most pedig a Meskov Breszt otthonában is alulmaradt. Pedig a 9. percben a vendégek még két góllal vezettek (2–4), de a házigazda a 20. percben egy 4–0-s sorozattal 8–5-re ellépett. A kettő-négy gólos differencia egészen az 55. percig állandósult, akkor volt először közte öt (24–19), kettőnél közelebb pedig már nem tudott jönni a Montpellier, amely végül 26–23-ra alulmaradt.

A C-csoportban a Csehovszkije Medvegyi a 48. percben még 22–18-ra vezetett a Sporting CP ellen, ezt követően viszont újabb gólt már nem szerzett az orosz gárda, amely így végül veszített (22–23).

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Vardar Szkopje (macedón)–Kristianstad (svéd) 33–25
(19–10)
Kielce (lengyel)–RN Löwen (német) 35–32 (17–17)
Meskov Breszt (fehérorosz)–Montpellier (francia) 26–23 (13–10)
Barcelona (spanyol)–TELEKOM VESZPRÉM 31–28

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vardar Szkopje (macedón) 2 2 60–49 +11 4
2. Meskov Breszt (fehérorosz) 2 2 58–53 +5 4
3. Barcelona (spanyol) 2 1 1 65–63 +2 2
4. Kielce (lengyel) 2 1 1 62–61 +1 2
5. TELEKOM VESZPRÉM 2 1 1 57–58 –1 2
6. RN Löwen (német) 2 1 1 67–69 –2 2
7. Montpellier (francia) 2 2 47–53 –6 0
8. Kristianstad (svéd) 2 2 55–65 –10 0

C-CSOPORT
Csehovszkije Medvegyi (orosz)–Sporting CP (portugál) 22–23 (14–10)
Tatran Presov (szlovák)–Silkeborg (dán) 26–24 (12–12)

D-CSOPORT
Ademar León (spanyol)–Dinamo Bucuresti (román) 31–28
(12–14)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik