Férfi kézi BL: döntött az EHF az elmaradt Veszprém–Nantes meccs ügyében

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.04. 14:18
null
Manaszkov és Lazarov beszélgetett egymással (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) döntött a szerdán elmaradt Veszprém–Nantes Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés ügyében, és 5–5-ös eredménnyel mindkét csapat egy ponttal gazdagodott.

LOGIKUS ÉS ÉSZSZERŰ DÖNTÉS SZÜLETETT

Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója szerint logikus és észszerű döntés született azzal, hogy elmaradt a Nantes elleni csoportmérkőzésük.

A szakember – aki éppen szerdán ünnepelte a 40. születésnapját – az M4 Sport csütörtöki Sporthíradójában elmondta, tekintettel arra, hogy a koronavírusos bíró a veszprémi csarnokban már több személlyel is kapcsolatba került, a játékosok egészségi állapotára való tekintettel logikus és észszerű volt az európai szövetség részéről, hogy nem engedte lejátszani a találkozót.

Ráadásul a jövő héten olimpiai és Európa-bajnoki selejtezőket, nemzetközi tornákat rendeznek, így az is fontos, hogy a játékosok tudjanak a saját nemzeti válogatottjukban szerepelni, azaz ne kerüljön veszélybe a pályára lépésük. A magyar válogatott például a jövő héten a szlovákokkal találkozik kétszer, pénteken Pozsonyban, azután vasárnap Győrben. (MTI)

Mint beszámoltunk róla, szerda este 18.45-kor kellett volna elkezdődnie a Veszprém–Nantes találkozónak a csoportkör utolsó fordulójában, ám a meccsre kiküldött horvát bírópáros egyik tagja pozitív koronavírustesztet produkált, ezért először úgy döntöttek a felek, gyorsan hívnak egy tartalék bírópárost. A pótjátékvezetők este nyolc körül meg is érkeztek a csarnokba, elkezdték a bemelegítést, hogy kétórás csúszással le lehessen játszani a találkozót, de az EHF-delegált végül közölte, mégsem lesz meccs, mert a játékosok találkoztak a meccs előtt a pozitív mintát adó bíróval.

Az európai szövetség már ekkor jelezte, hogy később sem rendezik meg a mérkőzést, a pontokról pedig csütörtökön születik döntés. Így is lett, és a várakozásoknak megfelelően mindkét csapat kapott egy pontot, s az eredményt 5–5-ben állapították meg. Az indoklásban kifejtették, a játékosok egészségét tartották szem előtt, amikor nem engedélyezték a meccs lejátszását, elkerülve a további fertőzések esélyét.

Mindez már egyik csapat helyezését sem befolyásolta, a Veszprém sem kerülhetett volna el a 2., és a Nantes sem a 6. pozícióból. Az csak csütörtökön derül ki, hogy a nyolcaddöntőben a portugál FC Portóval vagy az északmacedón Vardar Szkopjéval találkozik-e a Veszprém.

Ugyancsak döntöttek az Aalborg–Celje találkozóról, amelyre csütörtökön került volna sor, de miután kapusa pozitív tesztje miatt karanténba került a dán csapat, elmaradt a mérkőzés. Itt a szokásoknak megfelelően a vétlen fél, ez esetben a szlovénok kapták a két pontot 10–0-val.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
B-CSOPORT
Telekom Veszprém–HBC Nantes (francia) 5–5
– megállapított eredmény
Aalborg (dán)
–Celje (szlovén) 0–10 – megállapított eredmény

FÉRFI KÉZILABDA BL, A B-CSOPORT FRISSÍTETT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 14 14 505–412 +93 28
2. TELEKOM VESZPRÉM 14 9 2 3 443–392 +51 20
3. THW Kiel (német) 13 6 2 5 358–348 +10 14
4. Aalborg Handbold (dán) 14 7 7 397–411 –14 14
5. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 14 7 7 389–411 –22 14
6. HBC Nantes (francia) 14 5 2 7 388–378 +10 12
7. Celje PL (szlovén) 14 4 10 372–413 –41 8
8. PPD Zagreb (horvát) 13 13 339–426 –87 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik