BALLAI ATTILA
2019.01.24 22:52

Bedőlt fal – Ballai Attila publicisztikája

Amint azt a férfi kézilabda-világbajnokságot felvezető publicisztikánkban megelőlegeztük, úgy is történt: minden valóban egyetlen gólon múlott. Ráadásul, hogy mi ez a „minden”, e pillanatban még fel sem mérhető pontosan. A magyar válogatott legjobb nyolc közé jutása, az olimpiai selejtező közvetlen elérése és a terv teljesítése már oda – de hogy még mi, arra tippelni sem lehet. Azt is írtuk, az az egyetlen gól – plusz vagy mínusz – visszamenőleges hatállyal minősít majd heteket, hónapokat, és egészen más jövőképet rajzolhat a sportág, minimum a szakág elé.

Fájdalmas, de tanulságos eljátszani a gondolattal, mitől lenne hangos a média és a közvélemény, ha csapatunk a sorsdöntő meccsen nem 30–30-as döntetlent játszik Egyiptommal, hanem 31–30-ra győz? Máris helyesbítek, 31–30 helyett 30–29-re; mert már ez is jelzésértékű, hogy mindig abban gondolkodunk, eggyel többet kellett volna lőnünk, miközben eggyel kevesebbet is lehetett volna kapnunk. Hiszen nem a támadáson, hanem a védekezésen ment el ez a vb, és ebben különösen az a keserves, hogy előbbi inkább képesség (magasnak, virtuóz csuklójúnak születni képtelenség), utóbbi ellenben szándék, koncentráció és felkészültség kérdése.

Szóval, ha 30–29-re nyertünk volna, azt zenghetnénk, hogy a tavalyi balsikerű Eb után folyamatosan felfelé vezet az út, a júniusi vb-pótselejtezőn kiejtették a fiúk a vb-bronzérmes szlovénokat, majd Dániában visszatértek a világelitbe, tökéletesen bejött a kapitányváltás és a Csoknyai, Matics „kettős hatalom”. Mindehhez dagadó kebellel hozzátennénk, hogy keretünk egymásért is küzdő, a mérkőzésekbe belefeszülő játékosokból áll, ideális korösszetétellel. A lassan 38 éves Nagy László, ha kellett, még szélsőt is játszott; a középgeneráció klasszisa, Lékai Máté tíz órával első gyermeke születése után 1500 kilométert és még nagyobb lelki távolságot áthidalva parádézott; Balogh Zsolt hasonló helyzetben, csak még a babára várva nem különben; Bodó és Bánhidi nemzetközi szintű gólvágóvá nőtt ki; a fiatalok berobbantak, Máthéra és Szitára még mi is rácsodálkoztunk, nemhogy az ellenfelek. Szóval irány az olimpia, aztán a csillagos ég.

Ez mind igaz lenne. Sőt, nem kis részben az áhított eredmény elmaradása és a csalódás ellenére is igaz. De most mind nem számít. Legalábbis nem elsősorban. Mert válogatottunk kimaradt a legjobb nyolcból, első körben így nem érte el az olimpiai kvalifikációs tornát. (Ezt még kétféleképpen is megteheti, akár vb-tizedikként vagy a jövő évi Eb-ről is, ám ez csak zárójeles megjegyzés.) A norvégoktól elszenvedett 35–26-os szerdai vereség mértéke és látványa is szörnyű volt, megmutatta, milyen az, ha átzúdulnak a mieinken a „nagyok”. Részben kedvtelésből, mert az északiaknak az egygólos győzelem is ugyanennyit, négybe jutást ért volna. Ne nehezteljünk rájuk, amiért mégis hajtottak, ez a bensőjükből fakad, azon is felesleges értetlenkedni, a hajrában miért nem pihentették a menőiket – kár lenne másban, külső tényezőkben keresni a hibát.

Sohasem volt, nem is lesz olyan vb, amelyen egyetlen európai ellenfelet sem kell legyőzni a legjobb nyolcig. Az előző évtizedben négy vb-n is megjárta ezt a magasságot csapatunk, mindannyiszor nagy bravúr árán: 2009-ben (6. hely) a románokat, a svédeket, a dél-koreaiakat; 2011-ben (7.) a norvégokat, a németeket, a lengyeleket; 2013-ban (8.) a csoportban az egyiptomiakat, a nyolcaddöntőben a lengyeleket; 2017-ben (7.) – ismét a nyolc közé menet – az olimpiai bajnoki címvédő dánokat kellett megverni hozzá. Most elegendő lett volna Argentínát, Angolát, Katart, Egyiptomot és Tunéziát. Ez azért is volt egyedi – részben persze a szlovénok kiejtésével az ő pozíciójukat elfoglalva megszolgált – kegye a sors(olás)nak, mert az európai férfi kézilabdázás krémje, hét-nyolc alakulata elszáguldott a magyar mellett. A tavalyi horvátországi Eb-t együttesünk három vereséggel, csoportutolsóként zárta, az azt megelőző, 2016-os viadalon csupán a férfiszakágban harmatgyenge Montenegrót gyűrte le, ám ötször is alulmaradt. A mostani vb-n csak a svédekkel szemben pislákolt az esély, de földrészünkön belül háromból semmi a mérleg. Persze tavaly júniusban oda-vissza vágós párharcban sikerült felülmúlni a vb-bronzérmes Szlovéniát, de ismerjük el, a négy félidőből egyben játszott jobban csapatunk, amikor a házigazda lebecsülte. Ha most nyolcban lennénk, ezt sem mondanánk ki, de így azt is bevallhatjuk: kontinensünk élvonalával szemben már-már versenyképtelenek vagyunk.

Mentségeket, magyarázatokat persze lehet találni, refrénszerűen hallatszik, hogy a sérülések és a feszített tempó miatt „elfogytunk” a végére. Ehhez csak annyit, másoknak is voltak sérültjei, ugyanennyi mérkőzést vívtak, és nem fogytak el. Sőt, a norvégok akkor is rohantak, amikor már nem kellett. Azt is mondják, atletikusan mennyire képzettek – mint a velük egyenrangúak, de ezt nem tombolán nyerték.

Megemlíthetjük, hogy bizonyára soha egyetlen csapattal sem fordult még elő világversenyen, hogy három játékos párja is a torna idején várja első gyermekét. Ennek a valószínűségét egy írásomban már levezettem, most érjük be a végeredménnyel: nagyjából egy az egymillióhoz. Tehát szinte irracionális tartomány – de a „kispapákra” rossz szavunk sem lehet.

Egyébként is óvakodom attól, hogy egy publicisztikai írásban néhány mondatban elemezzem a teljes magyar férfi kézilabdázást, vagdalkozni, statáriális ítéletet hozni felesleges. Tudható, hogy a védési hatékonyság vb-listáján a magyar kapusok a katariakkal holtversenyben a 14. helyen állnak (nem is az időnkénti bravúrok hiányoztak legjobban, inkább a kötelező), de azt is láthattuk, hányszor hozták őket a társak kiszolgáltatott helyzetbe, főleg a visszarendeződéseknél. Igaz, a felállt falunk is gyakran lett bedőlt fal. Ha nem az Egyiptom elleni 30–30-ra hegyezünk ki mindent, az is szembetűnő, az arabok miként fékezték, lassították a norvégokat, még a döntetlenre is reményt adóan kaptak ki tőlük 32–28-ra, a mi 35–26-os vesszőfutásunkkal ellentétben.

Végezetül szólni illik a várható következményekről. Ha csapatunk végül ki is evickél az olimpiai selejtezőre, az egy év múlva történhet meg – ez a helyzet azonban most fáj. Ennek nyilvánvaló konzekvenciái lesznek. Nagy Lászlót és Ilyés Ferencet bizonyára nem látjuk már többet nemzeti mezben – szép, hogy ennyit is vállaltak –, talán másokat, fiatalabbakat sem (és nem az ő saját döntésük alapján), a kettős kapitányi felállás is január 31-ig érvényes. Ezek azonban még csak személyes ügyek.

Az alapkérdés nyilván úgy vetődik fel: érdemes-e, szabad-e ebbe az egészbe ennyi pénzt, energiát fektetni? Ez nem a válogatottak vagy a szövetség bőrére megy, ha a klubok azt hiszik, mindebből kimaradnak, tévednek. Mielőtt napi hangulatunktól vezérelve rávágnánk, nem érdemes, egyenesen tilos, gondoljunk bele abba: ha a sport továbbra is kiemelt ágazat marad, hogyan eshetne ki belőle éppen a kézilabda? Amely tavaly több tekintetben is tündökletes évet zárt, de – látszólagos logikai bukfenccel – általános helyzete is különleges. Hiszen vízilabdában normális esetben minden vb-n nyolcban leszünk, mert a földkerekségen tíz komoly csapat van, ellenben labdarúgásban, kosárlabdában, jégkorongban sohasem leszünk nyolcban. Egyedül kézilabdában ingadozunk tehát a csúcs és a középszer között.

Hogy mi a megoldás? Arra legfeljebb tét nélküli javaslatot tehetek. Továbbra is jelentős támogatás, az eddiginél sokkal konkrétabb céltételezéssel, számonkéréssel. Örök példám a brit kerékpársport. 1996-ban Atlantában az Egyesült Királyság versenyzői egy olimpiai bajnoki címet szereztek, és mert ezt tűrhetetlennek tartották, nagy ívű fejlesztésbe kezdtek. A 2012-es játékok rendezési jogának elnyerésével, 2005-ben ez fokozódott. A kerékpározást kitüntetett ágazatnak ítélték, de a 2004-es két athéni elsőség után úgy szólt a verdikt: még egy esély van, aztán elzárják a csapot. Kis túlzással még a napi munkát is ellenőrizték. Aki nem fejlődött, eltekerhetett. 2008-ban Pekingben, majd 2012-ben Londonban is a 18 versenyszámban a brit bringások nyolc aranyat söpörtek be.

Nyolc első hely! Hogy örültünk volna mi a kézilabda vb-n egy nyolcadiknak...

2022.12.04 09:53:35

Kézilabda nemzetisport.hu

Gyengén kezdett a CSM, majd belelendült a játékba Omoregie és Pintea, erre nem volt ellenszere Elekéknek.

2022.12.03 17:38:05

Kézilabda nemzetisport.hu

Többen is világklasszis teljesítménnyel rukkoltak elő a magyar együttesből, kikapott a román csapat.

2022.11.30 20:07:21

Kézilabda nemzetisport.hu

Először kapott ki a magyar csapat a BL mostani idényében, harmadszorra nem sikerült megverni a horvátokat.

2022.11.30 18:26:34

Kézilabda nemzetisport.hu

A hazai kilencgólos győzelem után egy héttel idegenben nyolccal nyertek a Tisza-partiak.

2022.11.23 18:20:57

Kézilabda nemzetisport.hu

Megvalósult a szegediek célja a Celje ellen és simán nyertek, megszerezve ezzel második győzelmüket a BL-ben.