Amit Böhntől kaptunk, az mindig velünk marad

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 11:31
null
A játékosai imádták Karl Erik Böhnt (Fotó: Mirkó István)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az alábbiakban Bálint Mátyás, a Nemzeti Sport szakírója emlékezik a norvég szakemberre.

Tudják, hogy a norvégok hogy készítenek szendvicset? Nem borítanak össze két karéj kenyeret, mint mi, dehogy: van egy speciális kis fóliájuk, minden háztartásban vagy ötszáz darab, azt ráteszik a kenyérre tett sajtra tett sonka tetejére, és kész, lehet csomagolni.

Hát ilyen dolgokat lehet megtudni Sandefjordban reggel hatkor, mert olyan vendég sosem járt Karl Erik Böhnnél, akit elemózsia nélkül engedett volna útjára. Nem tudott annyira beteg lenni, hogy ne vajazzon kenyeret, majd a pár órás közös vonatozás végén még odaadta a saját magának készítettet is. „Edd meg – mondta, miközben egy perccel korábban letámogattam az oslói pályaudvar lépcsőjén, mert a hemoglobinjai akkor is épp sztrájkba léptek. – Neked jobban kell. Még fél nap, míg hazaérsz.”

Ilyen ember volt.

Amikor az ETO-nál edzősködött, és a csapat éppen a délutáni csendes pihenőt töltötte Ikastban, ő a közeli bevásárlóközpontban járkált fel s alá. „Ajándékot veszek nekik – mondta. – Örülnek neki, én meg szeretek adni.” Majd felbukkant a szállodában három akkora szatyorral, mint saját maga, és kifejezetten szégyenlősen elmosolyodott: „Mondtam…” A játékosai pedig imádták. Elvégre nemcsak apró ajándékokat kaptak tőle, hanem a legnagyobbat is: szárnyakat. Hitet önmagukban, abban, hogy bármire képesek, és bármit elérhetnek.

Ilyen ember volt.

„Szép életem volt, boldog lehetek – ezzel kezdte akkor, amikor kiderült, hogy leukémiás. – De harcolni fogok.” Úgy is lett. Harcolt és látszólag győzött, majd páratlan tartással, méltósággal viselte az elkerülhetetlen vereséget is. Mikor kimondták a halálos ítéletét, válaszul megtartotta élete legszebb karácsonyát, a szerettei körében – büszkén, mosolyogva. „Életem legszebb éveit Magyarországon töltöttem – írta utolsó SMS-ében. – Fantasztikus csapatom volt, bármit elérhetnek. Csak azt sajnálom, hogy én már nem vehetek részt ebben az álomban.”

Ilyen ember volt.

Legyen szó szendvicsről vagy kézilabdáról vagy a halállal való szembenézésről, Karl Erik Böhn megmutatta, hogy lehet ezt másként, jobban is csinálni. „Régebben veszélyes volt a fjordoknál hajózni, de mióta van GPS, nem kell kerülgetni a sziklákat” – magyarázta egyszer, nem is tudva, hogy hány ember számára jelenti ő a GPS-t: az iránymutatást, az igazodási pontot, a követendő példát, az inspirációt.

„Ha bármikor Norvégiában jársz megint, látogass meg – mondta a telefonba karácsony előtt. – A szoba üres, az ágy meg van vetve.”

És most a szomszéd szoba is üres a sandefjordi házban. Az ágy meg van vetve – csak ő nincs már ott.

De amit kaptunk tőle, az mindig velünk marad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik