Ismét az Elverum kézilabdázója lesz Máthé Dominik – hivatalos

2025.05.15. 15:17
null
Fotó: Getty Images
Másfél év után visszatér második térdműtétjét követően Máthé Dominik válogatott kézilabdázó, aki ismét a norvég Elverum HB játékosa lesz.

A norvég klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint a 45-szörös válogatott jobbátlövő szerződése nyártól egy idényre szól.

A 26 éves Máthé először 2020-ban Balatonfüredről igazolt az Elverumhoz, amellyel két szezon alatt a bajnokságot és a kupát is két alkalommal nyerte meg, illetve szerepelt a Bajnokok Ligájában is.

Már bejelentették, hogy 2022 nyarától a Paris Saint-Germain játékosa lesz, amikor február közepén elszakadt a keresztszalagja, ezért egy évet ki kellett hagynia. Hivatalosan kétszeres francia bajnoknak mondhatja magát, hiszen a 2022–2023-as, majd a 2023–2024-es idényben is pályára lépett a PSG-ben, de tavaly januárban a németországi Európa-bajnokságon ismét súlyosan megsérült a térde.

A helyzet kísértetiesen hasonló volt, mint az előző sérülésénél: már bejelentették, hogy a francia fővárosból 2024 nyarán a lengyel Kielcéhez igazol, ám újabb térdműtétje miatt a lengyelek végül elálltak a szerződéstől, bár ezt egyik fél sem kommunikálta soha.

Máthé így másfél éve nem játszott, viszont hónapok óta Elverumban végzi a rehabilitációját.

A játékos 2019-ben mutatkozott be a válogatottban, amelyben azóta 45 mérkőzésen 156 gólt lőtt, és szerepelt két világ-, illetve három Európa-bajnokságon is.

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
Tegnap, 22:39

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
2026.09.24. 19:44

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.18. 23:29

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza a Valladolidba

Kézilabda
2026.09.12. 21:54

Férfi kézi NB I: Balatonfüreden nyert a Gyöngyös

Kézilabda
2026.09.12. 20:13

Nincs kifogás: a Veszprémnek vissza kell térnie Kölnbe!

Kézilabda
2026.09.09. 14:42

Új korszak kezdődik a dunaújvárosi utánpótlás-kézilabdában

Kézilabda
2026.09.09. 14:07