HC DAC: bajnokavatás, Juhos Kata mezét visszavonultatták

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
2025.03.22. 21:54
Fotó: Új Szó
Kézilabdaünnep volt Dunaszerdahelyen. A HC DAC története során másodszor vehette át a cseh-szlovák MOL Ligában szerzett győzelemért járó serleget.

Ma került sor a cseh-szlovák bajnokság utolsó fordulójára, de a felvidéki csapat már bajnokként lépett pályára a Zlín elleni összecsapáson. Debre Viktor mester tanítványai igazi kézilabdaparádét mutattak be, és végül magabiztos, 37–20-as győzelmet arattak.

A nap legmeghatóbb pillanatai azonban nem a mérkőzésen történtek. Az első félidő után a hazai játékosok nem vonultak az öltözőbe, mert a pályára visszatért a tavaly visszavonult csapatkapitány, Juhos Kata. A ma már az utánpótlásban dolgozó jobbszélső ezen a napon hivatalosan is klublegenda lett, hiszen a HC DAC visszavonultatta a mezét. A Körmendről származó játékos meghatódva figyelte a sportcsarnokban felhúzott, hatalmas „Juhos 15” feliratú mezt.

Juhos Kata (Fotó: Új Szó)

„Ezek azok a pillanatok, amiért érdemes elkezdeni a sportot. Össze-vissza ver a szívem. Nagyon nehéz ilyenkor megszólalni, különleges pillanat ez az életemben. Hatalmas köszönettel tartozom mindenkinek, hogy megélhettem ezt a pillanatot. Köszönöm a végtelen bizalmat, a sok lehetőséget, hogy ma itt állhatok. Nagy köszönet a férjemnek, az anyósomnak, a szüleimnek és természetesen a csapattársaimnak, akikkel együtt írtuk a dunaszerdahelyi klub történelmét. Bebizonyítottuk, hogy egy ilyen kis városban is lehet nagyot alkotni. Bízom benne, hogy a klub tovább fog fejlődni, jönnek az újabb sikerek, és további mezek kerülnek majd a falra az enyém mellé” – mondta Juhos Kata a telt házas dunaszerdahelyi sportcsarnokban.

A találkozó utolsó perceiben már állva ünnepelt a közönség, majd következett a bajnokavató és az ünneplés. Ezt követően a sárga-kék szurkolók a sportcsarnok elé hívták a lányokat, ahol előbb az elmaradhatatlan pezsgőzés következett, majd tűzijáték zárta az estét a bajnokcsapat tiszteletére.

A dunaszerdahelyi lányok számára április elején folytatódik a szezon: a szlovák bajnoki rájátszásban küzdhetnek az újabb aranyéremért.

Két serleget, a Szlovák Kupáért és a cseh-szlovák MOL Ligáért járót, már bezsebeltek...-

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
2026.04.26. 10:31

A második félidőben darálta be Szánthó Regőéket a DAC

Minden más foci
2026.04.25. 22:30

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.04.25. 09:31

DAC: a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat

Minden más foci
2026.04.23. 10:43

Tuboly Máté: Ideális jubileumi meccs!

Minden más foci
2026.04.19. 09:44

Csak egyszer tudott egyenlíteni a Zólyombrézó, idegenbeli győzelmével már második a DAC

Minden más foci
2026.04.18. 17:20

A DAC edzője: Meg kell nyernünk a saját meccseinket, aztán a végén kiderül, mire lesz ez elég

Minden más foci
2026.04.13. 12:08

A DAC a szünet után felőrölte a Nagymihályt

Minden más foci
2026.04.12. 19:52
Ezek is érdekelhetik