Női kézi NB I: lemondott a Mosonmagyaróvár elnöke

2024.11.26. 22:47
Horváth Péter lemondott (Fotó: mkcse.hu)
Horváth Péter lemondott a mosonmagyaróvári kézilabdaklub elnöki posztjáról, az új vezető megválasztásáig Gáspár Botond megbízottként látja el az elnöki feladatokat, egyúttal ügyvezetőnek is kinevezték.

A klub közösségi médiában tett bejegyzéséből kiderült, Szabó Miklós polgármester, egyben a klub elnökségi tagja meghívására a városházán hétfőn tartottak elnökségi ülést, ezen születtek a döntések. Horváth Péter „ugyanakkor továbbra is aktívan támogatja a csapat munkáját”.

„Minden érintett fél kompromisszumkészséget mutatott, és egy olyan megállapodás született, amely figyelembe veszi a klub érdekeit. A vezetés a jövőben kiemelt figyelmet fordít az aktív párbeszédre, ezért rendszeres szülői és szurkolói értekezleteket fog tartani. Az elnökség tagjai mostantól szoros együttműködésben, hetente találkoznak, hogy megvitassák a klub működésével kapcsolatos aktuális kérdéseket, meghozzák a szükséges döntéseket, és biztosítsák a csapatok zavartalan működését és fejlődését” – olvasható a keddi közleményben.

A történtek előzménye, hogy két hete az MKC SE elnöke Horváth Péter lett. Ezt követően azonban három elnökségi tag, Szabó Miklós polgármester, valamint a névadó főtámogató Motherson cég két képviselője, Tibori-Pál Levente és Póda Péter arról adott ki közleményt, hogy nem fogadják el a tisztújító küldöttgyűlésen történteket, törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeznek, annak lezárultáig pedig az elnökségi tagságukat felfüggesztik.

Ezek után a mosonmagyaróvári csapat úgy tiltakozott, hogy a Debrecen elleni bajnoki mérkőzés első percében a pályán lévő játékosok hátat fordítottak ellenfelüknek, nem voltak hajlandóak játszani, és két gólt is beengedtek. A cserejátékosok és a szakmai stáb tagjai pedig összekapaszkodva a lelátó felé fordultak. Az ügy kapcsán a hazai szövetség fegyelmi eljárást indított, a meccset végül 31–29-re a hajdúságiak nyerték.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
1 órája

Az Esztergom fölényes győzelemmel kezdte a női kézilabda-bajnokságot Vácon

Kézilabda
2 órája

A Mosonmagyaróvár legyőzésével rajtolt a Kisvárda a női kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:31

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
Tegnap, 17:09

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
Tegnap, 14:45

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.03. 19:35

Egy félideig tartotta a Ferencváros tempóját a Budaörs

Kézilabda
2026.09.02. 19:31

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2026.09.01. 19:34